BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jól hoztak tavaly a sportrelikviák

A dallasi székhelyű Heritage aukciósház 1976 óta a második legsikeresebb évét zárta 2015-ben, 860 millió dolláros éves forgalommal. A sikert annak az újításának köszönheti, hogy nagyobb súlyt helyeztek a sportrelikviák árverezésére, miközben az USA egyik legfontosabb, hazai érmekkel foglalkozó numizmatikai aukciósházaként 254 millió dolláros forgalmat értek el fő területükön is. Emellett 2015 őszén első alkalommal kortárs művészeti árverést is tartottak New Yorkban, ahol Andy Warhol és Roy Lichtenstein munkáira is lehetett licitálni, de a legdrágábban eladott tétel egy Robert Motherwell-festmény lett, ez 965 ezer dollárért kelt el.

A texasi ház vezetése elégedett azzal, hogy stratégiai lépésként erősítettek a sporttal kapcsolatos emléktárgyak területén, szerintük ebben nagy tartalékok vannak. Tavaly nyáron egy chicagói aukción 24 ezer dollárért értékesítették azt az olimpiai fáklyát, amelyet az 1984-es Los Angeles-i nyári játékok előtt az 1976-ban olimpiai bajnokságot nyerő tízpróbázó Bruce Jenner vitt Nevadán keresztül. A most 66 éves olimpikon azóta médiaszemélyiség lett, nemcsak azért, mert Kim Kardashian mostohaapjaként vele együtt szerepelt egy valóságshow-ban: a nyilvánosság előtt többször vallott transznemű identitásáról, tavaly pedig nővé operáltatta magát, és a Caitlyn Jenner nevet vette fel – az aukció sikeréhez nyilván hozzájárult az ezzel kapcsolatos hírverés is. Az árverés rekordere azonban az a gyűrű lett, amelyet az 1985-ben az NFL-bajnokságot megnyerő Chicago Bears sztárja, William „Refrigerator” Perry kapott: a Super Bowl XX gyűrűt 16 ezer dolláros kezdés után 203,5 ezer dollárért vitte el valaki. A gyémántdíszes aranygyűrű a legnagyobb, amelyet eddig a Super Bowl győzteseinek körében kiosztottak – ezt az magyarázza, hogy Perry annak idején fizikai méretei miatt kapta a „Hűtőszekrény” becenevet.

Nagyobb figyelmet kaptak a Heritage-aukciókon a világszerte egyre kapósabb képregények és a filmplakátok is, a ház éves forgalma 10 százalékkal nőtt ebben a szegmensben 2015-ben. A képregényeknél 34 millió dolláros, a filmplakátoknál 7,4 millió dolláros értékesítést bonyolítottak le, a politikai kampányokhoz kapcsolódó emléktárgyak terén pedig 4,2 millió dollárt. A növekvő forgalom hatására az amerikai ház irodát nyitott Amszterdamban és Hongkongban is.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.