BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Márciusban állhat forgalomba Budapesten a világ leghosszabb villamosa

A kilenc, már a fővárosban lévő villamos mellé még további hármat szállít le a spanyol gyártó.

A Nemzeti Közlekedési Hatóság kiadta a hosszú CAF villamosok típusengedélyét, valamint az első szerelvény üzembe helyezési engedélyét is, így március végén forgalomba állhat Budapesten a világ leghosszabb villamosa - közölte a BKK. Erre a hivatalos tanúsítványra vár további nyolc, már Budapestre érkezett hosszú CAF is, míg a maradék három szerelvényt a következő hónapokban szállítják a fővárosba. Az új járműből összesen 12 darab közlekedik majd Budapesten a BKV üzemeltetésében, mind az 1-es villamos vonalán.
 
A kilenc, már a fővárosban lévő villamos mellé még további hármat szállít le a spanyol gyártó; a szerelvények tervezetten május közepéig fokozatosan kapják meg az üzembe helyezési engedélyt. A CAF a hosszú járművek típusengedélyét, valamint az első jármű üzembehelyezési engedélyét is a szerződéses határidőn belül szerezte meg.
 
A hosszú CAF villamosok világrekordernek számítanak, hiszen 55,9 méteres hosszukkal a leghosszabb és legnagyobb kapacitású villamosok a világon: egyszerre 345 ember utazhat rajtuk.

A szeptember közepén bemutatott rövidebb CAF szerelvények már jelenleg is közlekednek a 3-as és a 17-es villamos vonalán, de hamarosan a 19-es és a 41-es vonalakon is utazhatnak velük.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.