Az esélyesek nyugalmával

A GLC abban a szerencsés helyzetben van, hogy főbb vetélytársai (Audi Q5, BMW X3) életciklusuk második felében járnak. Igazságtalan lenne azt mondani, hogy csupán ezért számíthat sikerre a Mercedes, de az időzítés a stuttgartiak malmára hajthatja a vizet. Az pedig, hogy a GLC a legfrissebb a szegmensben, a külsőn nagyon is látszik. Az új Merci „egyenpofa” mindegyik modellen nagyot szól, főleg, hogy domború és hosszú a motorháztető. Az autó befejezése meg kifejezetten elegáns, a vízszintes lámpatestek a GLC-nek is jól állnak.

A teljesen új formatervnek objektív előnye is van : míg a felmenő légellenállási együtthatója 0,34, az újdonságé 0,31. Az sem mellékes, hogy 12 centivel nőtt a tengelytáv és a hosszúság, közel 6 centivel bőségesebb a hátsó lábtér, a csomagtér 580 literes értéke pedig egyenesen óriási. A GLC nagyon is a tudtunkra adja, hogy igazi prémiumautó. Lehet, hogy a belső kissé barokkosnak hat egy minimalista stílusú Audihoz képest, de a minőségi benyomás, az illesztések és az anyaghasználat csillagos ötöst érdemel. A hátsó üléstámlák gombnyomással, elektromosan billenthetők, a légrugók meg leengedhetők, ha nem szeretnénk a magas raktérperemre felemelni a csomagjainkat. De említhetjük a teljesen huzatmentes klímát, az automata sávtartást (aktív kormányzással) vagy a városi araszolásban nagyon kényelmes stop&go automatikát. Az ütközéselkerülő rendszer a túlbuzgósága miatt már nem működik minden helyzetben tökéletesen: amikor gurulva, a gázról lelépve közelítettem meg egy zebrát, a rendszer a gyalogost érzékelve – kissé korán – satufékkel reagált. Ilyenkor legszívesebben feltenné az ember a kezét, és mondaná a mögötte lévő autósnak, hogy „bocs, de ez nem én voltam”.

A Mercedes büszkén hangoztatja ugyan, hogy a GLC 80 kg-mal könnyebb a GLK-nál, de maradjunk annyiban, hogy az újdonság is nehézbombázó, a tesztelt 250 d verzió több mint 18 mázsát nyom a mérlegen. Menet közben ez szerencsére nem érződik, a 204 lóerős biturbó dízel szó szerint alapjárattól húz, és ha nem is ülésbe préselősen gyorsít padlógázra, de kellő dinamikával és erőtartalékkal ruházza fel az autót. Kellemes meglepetés volt, hogy a Mercedes kínálatában évtizedes múltra visszatekintő, de folyamatosan optimalizált, 2,1 literes, négyhengeres dízelt úgy becsomagolták, hogy a kívülről hallható, kerregős motorhangból szinte semmi sem szűrődik be. A 8,0-8,5 liter közötti vegyes fogyasztás már nem annyira kimagasló, s mivel az üzemanyagtartály csak 50 literes (egy dízel Volvo XC60-asba ennél 20 literrel több üzemanyagot tölthetünk), a hatótáv nem nagy. Pedig a 9G-Tronic váltó olyan takarékosan kapcsolgat, amire még a legügyesebb sofőr sem lenne képes, ráadásul olyan harmonikusan működik együtt a dízelmotorral, ami még a kategórián belül is ritkaság. Ha mindehhez hozzávesszük a kis erővel forgatható kormányt és a fekvőrendőrökön is átlibbenő légrugós futóművet, nyilvánvaló, hogy a GLC hozza a Mercedestől elvárható komfortszintet.

De csak addig, amíg nem megyünk olyan útra, ahol keresztbordák vannak! Furcsa, ugyanis amíg a kisebb bukkanókat a 20 colos óriásfelnik ellenére tökéletesen kivasalja az Air Body Control rendszer, ha rámegyünk egy sűrű keresztbordás felületre, nem tud vele mit kezdeni a futómű, és olyat üt, hogy azt még egy sprőd rugózású, acélrugós rendszernek is nehezen bocsátaná meg az ember.

A Mercedes hű maradt abból a szempontból önmagához, hogy a konkurenseknél még ha jelképes mértékben is, de drágábban adja portékáját, ennek megfelelően 13,04 millió forintos összeget kell felszabadítania annak, aki egy GLC 250 d-t szeretne a garázsába állítani. Az alapár viszont csak tájékoztató jellegű, amit tesztautónk 22,5 milliós ára is mutat.