BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Átrendezik a mobilpiacot a kínaiak

Folytatódik az átrendeződés a világ mobilpiacán, soha nem hallott kínai márkák lassan kikezdik a Samsung–Apple páros dominanciáját. Az Oppo és a Vivo meg­állíthatatlannak tűnik

A mobilpiacon zajló átrendeződés, a kínaiak inváziójának magyarázata nem a minőségben és az árban rejlik, hanem a marketingben. A Magyarországon is ismert Huawei–ZTE–Xiaomi–Lenovo kvartett mellé felzárkózott az Oppo és a Vivo. Sikerük titka az, hogy a hagyományos kiskereskedelmi hálózatot partnerül választva vidéken támadnak. A cég reklámarcai maguk a kereskedők, az Oppo például modelltől függően 6 és 30 dollár közötti jutalékkal premizálja őket, így nem véletlen, hogy az ő készülékeiket ajánlják elsőként a betérőknek. Nem is csoda, hogy a harmadik negyedévben az Oppo és a Vivo már a kínai piac egyharmadát uralta – 2012-ben 2,5 százalékkal rendelkeztek csupán –, maguk mögé utasítva a korábbi favoritot, a Xiaomit.

A vidék az Apple-t egyáltalán nem érdekli, a cég megelégszik a nagyvárosokban létrehozott, 40 szalonból álló hálózatával, amellyel az exkluzivitást hirdeti az iPhone-t megfizetni képes vásárlók számára. A begubózás viszont komoly piacvesztéssel jár, az amerikaiak hároméves mélyponthoz értek, részesedésük a Kínában eladott telefonoknál 7 százalékra zsugorodott. Az Oppo és a Vivo a kereskedői hálózat lojalitására alapozva, osztozva velük a profiton, új szemléletet honosít meg a kínai piacon – vázolta fel a Bloombergnek a cégek sikerének okait Jin Li, az IDC piackutató szakértője.

Megjegyzendő, hogy az Oppo és a Vivo ugyan egymástól függetlenül működik, de mögöttük érdekeltségein keresztül egyaránt Duan Yong Ping multimilliárdos áll. Az első millióját elektronikai cikkek koppintásával megszerző Duan neve akkor vált világszerte ismertté, amikor 2006-ban a licitálást megnyerve akkori rekordösszeget, 620 ezer dollárt fizetett a Warren Buffett befektetőguruval elköltött ebédért. A kapott tanácsok visszahozták a pénzt. Az Oppo első okostelefonját az üzletemberek számára fontos blackberrys billentyűzettel 2011-ben dobta piacra, s még abban az évben útjára indította a Vivót is. Előbbi márkát júniusban már 240 ezer, utóbbit 120 ezer kiskereskedésben árulták.

Megrendítő ütést kapott a Samsung

A robbanékony Samsung Galaxy Note7 csúcsmobil kivonása a piacról megrendítette a dél-koreai cég iránti bizalmat, ezt jelzi, hogy a harmadik negyedévben 12 millióval kevesebb mobilt tudtak eladni, de globális vezetőhelyüket – 19,2 százalék – így sem veszélyezteti senki. Különösen nem a második Apple, amely nem hajlandó csökkenteni magas haszonkulcsát az eladások növelése érdekében. Náluk 3 millió darabos volt a keresletcsökkenés. Gyengélkedésükből profitált a Huawei, amely az előző év azonos időszakához képest eladásait 5 millióval, világpiaci részesedését egy százalékponttal, 8,7 százalékra növelte a Gartner adatai szerint. Az igazi nyertes azonban az Oppo–Vivo duó, amely megduplázta, 12 százalékra bővítette részesedését a 12,3 százalékkal bővülő, de a túltelítettség jeleit mutató piacon.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.