BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Minden negyedik fiatal dohányzik, de tíz százalék már leszokott

A fiatalok 40 százaléka dohányzik, 50 százalékuk viszont soha nem gyújtott rá - derül ki a K&H fiatalok jóléti indexéből.

Magyarországon évente minden ötödik haláleset hozható összefüggésbe a dohányzással, a hivatalos adatok szerint 2000 és 2014-ben több százezren haltak meg ezen káros szenvedély következtében. Bár a kérdéses időszakban a férfiak körében 300 ezerrel, 2,2 millióra, a nőknél pedig 100 ezer fővel 1,65 millióra csökkent a dohányzók vagy a korábban dohányzók, de már leszokottak száma, addig a fiatalok, azaz a 18-30 évesek körében, nem változott a számuk 2000 és 2014 között. (A helyzeten az sem segített, hogy jelentősen drágultak tavaly a dohánytermékek.)

[caption id="" align="aligncenter" width="600"]Kép: Pixabay Kép: Pixabay[/caption]

Jelenleg a korosztály 40 százaléka dohányzik, 10 százaléka már leszokott, 50 százalékuk viszont soha nem is dohányzott. A 300 fiatal bevonásával készült kutatás szerint a kérdést a megkérdezettek körében szélsőségek jellemzik: valaki vagy egyáltalán nem dohányzik vagy nagyon sokat. A felmérésből az is kiderül, hogy 2016 negyedik negyedévében voltak a legtöbben a nemdohányzók, 2015 negyedik negyedévében például 47 százalékos volt még az arányuk. A nemdohányzók növekedéséhez hozzájárult, hogy a diákok és a budapestiek körében magasabb, 64, illetve 62 százalékos azoknak az aránya, akik soha nem is dohányoztak.

Kedvező ugyanakkor, hogy a fiatalok 64 százaléka próbál odafigyelni a táplálkozására, 11 százalék pedig kifejezetten tudatosan étkezik. A többség a mozgásra is figyel: a fiatalok 59 százaléka azt mondta, legalább alkalmanként sportol, akik pedig még tanulnak, azoknak közel négyötödére - 77 százalékára - igaz ugyanez. Bár alkalmanként a többség szívesen mozog, azonban közülük a rendszeresen vagy versenyszerűen sportolók aránya meglehetősen alacsony, mindössze 14 százalékos.

Összességében a fiatalok 38 százaléka elégedett az egészségével, de a nemek között jelentős az eltérés.  A férfiaknak 49 százaléka, a nőknek azonban csak a 28 százaléka nyilatkozott pozitívan erről. Ugyanakkor a nők közül többen tervezik, hogy a jövőben többet foglalkoznak majd az egészségükkel.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.