BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Feltételekkel segít a digitalizáció

Hatalmasat javulhat a hazai cégek hatékonysága a fejlett digitális kultúra elterjesztésével – derül ki a Microsoft által végzett kutatásból.

Az európai alkalmazottaknak csupán 11,4 százaléka érzi magát kiemelkedően produktívnak a munkájában, és az adatok arra utalnak, hogy az előrelépésnek nemcsak technológiai, hanem a vállalati kultúrából eredő korlátai is vannak – közölte a 21 országban több mint húszezer munkavállalót érintő felmérés eredményeit a Microsoft. A kutatás konklúziója, hogy

a több technológia kizárólag akkor eredményez több­let­tel­je­sí­tményt, ha az alkalmazottak lehetőséget és ösz­tönzést kapnak az új megoldások használatára, hozzáférnek az eszközökhöz és az informatikai megoldásokhoz, maga a vállalat pedig prioritásnak tekinti a műszaki fejlődést.

Egyértelmű tapasztalat, hogy a szervezeti értelemben is technológiabarát, az alkalmazottak autonómiáját és felhatalmazását támogató vállalati kultúrájú cégek sokkal többet profitálnak az informatikai fejlesztésekből.

Fotó: Shutterstock

Európában a munkavállalóknak mindössze 16 százaléka dolgozik erős vállalati kultúrával rendelkező vállalkozásban, alig valamivel több (17,1 százaléknyi) dolgozó munkahelyén van jelen kellő erővel a digitális kultúra, és csupán az alkalmazottak egyötöde érzi magát erősen elkötelezettnek a munkájában.

A magyar adatok azt jelzik, hogy az európai átlaghoz képest is van hova előrelépnünk. Nálunk a fejlett digitális kultúrával rendelkező munkahelyen dolgozók között csupán 4 százalékponttal vannak többen azok, akik kiemelkedően produktívnak tartják magukat, mint ahányan a digitális világgal erősen hadilábon álló cégeknél ítélik meg magukat hasonlóan. A magyar munkavállalók 13,1 százaléka tartja kiemelkedően innovatívnak a munkáját (ez az adat szignifikánsan alacsonyabb az európai 16,9 százaléknál), és 17 százalék érez erős felhatalmazást – utóbbi alig marad el a 18,5 százalékos európai átlagtól. Idehaza a dolgozók 16,2 százaléka érzékel fejlett vállalati kultúrát a munkahelyén, és 17,8 százalék dolgozik erős digitális kultúrával rendelkező vállalkozásban – ezek az értékek szinte pontosan belesimulnak az európai átlagba.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.