BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Húsvéti razziát tartott a fogyasztóvédelem

Közel száz próbavásárlásból ötvenhárom esetben találtak valamilyen szakmai kifogást az ellenőrök a húsvéti fogyasztóvédelmi ellenőrzéseken – derül ki Budapest Főváros Kormányhivatala fogyasztóvédelmi hatóságának gyorsjelentéséből.

A nagyobb budapesti bevásárlóközpontokra és vásárokra fókuszáló 97 próbavásárlással egybekötött vizsgálat során 53 esetben merült fel valamilyen kifogás a hatóságok részéről. Ez 54,63 százalékos kifogásolási arányt jelent.

Ismételt szabálysértést 5 esetben állapítottak meg a fogyasztóvédelmi ellenőrök, míg két esetben a nyugtaadási kötelezettség elmulasztása miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz is bejelentést kellett tegyen a hatóság.

Az 53 kifogásolt esetből összesen 36 esetben figyelmeztettek és köteleztek szabálykövetésre az ellenőrök, míg 17 esetben kényszerült a hatóság tényleges bírságot kiszabni.

Az idei húsvéti szezonban összesen 12,35 millió forint értékben, átlagosan 726,47 ezer forint bírságot szabott ki Budapest Főváros Kormányhivatala fogyasztóvédelmi hatósága.

Forrás: MTI

A forgalmasabb vásárhelyszínekre fókuszáló ellenőrzések célja az volt, hogy biztosítsák a biztonságos húsvéti vásárlás feltételeit, továbbá védjék a fogyasztók vagyoni érdekeit.

A fogyasztóvédelmi hatóság idén három szempontot vizsgált különösen:

  • vizsgálta az árfeltüntetés megfelelőségét, hogy a vásárló pontos tájékoztatást kapjon a termékek áráról
  • ellenőrizte a kedvezmények érvényesítésének valódiságát, hogy a vásárló azt az árat fizesse, amit az akciós újságban vagy a polccímkén feltüntettek
  • valamint ellenőrizte az akciós ajánlatok valóságtartalmát, hogy az akcióra kínált termékek, csomagok, szolgáltatások valóban tartalmazzák mindazt, amit az eladó az akcióban korábban meghirdetett.
  • Fotó: Móricz-Sabján Simon

    A vizsgálatok során a hatósági ellenőrök a fiktív árkedvezményeket és a megtévesztő eladói magatartást először figyelmeztetéssel és indokolt esetben büntetéssel szankcionálták.

    Az eredmények tükrében folyamatos ellenőrzésekre számíthatnak a kereskedők az év többi szakában is.

    A fővárosi kormányhivatal fogyasztóvédelemért felelős szervezeti egységeinek ellenőrei továbbra is jelen lesznek a nagyobb áruházláncokban, kisebb élelmiszerüzletekben, piacokon, műszaki üzletekben, ruha-és divatáru üzletekben is.

    Címoldalról ajánljuk

    Tovább a címoldalra

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.