BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Roto: az első bukó/nyíló vasalat és az első tetőtéri ablak

55 országban a legtöbb, összesen félmilliárd bukó/nyíló vasalat-garnitúrát értékesített 80 évvel ezelőtti megalakulása óta a németországi székhelyű Roto, amelyet a német Wirtschafts Woche magazin idén tavasszal a „2018. évi világpiaci vezető” címmel jutalmazott. A világszerte 18 üzemmel rendelkező, Magyarországon mintegy 650 alkalmazottnak munkát adó gyártó számára, idén kiemelt feladatot jelent új termékvonala az NX Európai bevezetése. Ennek előkészületei áprilisban fordulnak élesbe Magyarországon.

  • Roto innovációk: az első bukó/nyíló vasalat és az első tetőtéri ablak
  • 40 százalék esély, hogy Roto vasalattal készült otthonunk bármely nyílászárója
  • A magyarországi dolgozók 50 százaléka 10 évnél régebben dolgozik a cégnél
  • A St. Gallen Egyetem független elemzésére építő német gazdasági magazin a Rotónak adományozott címmel a vasalatgyártó cég azon 80 éves innovációját ismerte el, amely 1935-ban, az első ipari gyártású bukó/nyíló vasalat bevezetésével kezdődött. Egy másik, a cég tetőtéri ablak üzletágához kapcsolódó újítása, az 1968-ban, a világon elsőként a Roto üzemében elkészült felnyíló tetőtéri ablak is.

    Az innovációk sorában a 2018. év is jelentős mérföldkövet jelent: idén kezdődik az új szériás NX vasalatok bevezetése, amely az ablakoktól elvárt XXI. századi energetikai és biztonsági követelményeknek való megfelelést még inkább szolgálja.

    „Hónapok óta folynak az előkészületek, hogy a leghatékonyabban támogathassuk a gyártó cégek átállását az új modell alkalmazására” – mondta el Mayer Kornél, a Roto Elzett Vasalatkereskedelmi Kft. Termék és Marketing vezetője. A szakember szerint a nyílászárók minőségének megítélésében a köznyelv leginkább az profilok szerkezetét és az üvegezést tekinti mérvadónak, és gyakorta megfeledkezik a vasalatok szerepéről. A cég fontos feladatának tartja annak támogatását, hogy a vasalatait felhasználó nyílászáró gyártók a minőségi vasalatokkal minőségi végtermékeket állíthassak elő. Különösen fontos ez most az új termékvonal bevezetésekor.

    Terveink szerint gyártó partnereink mintegy 30 százalékához jutunk majd el idén, hogy a folyamatokat helyi szinten támogassuk. Ez nem újdonság gyártói gyakorlatunkban, hiszen a Rotónál évek óta működő LEAN rendszert alkalmazva gyakorta dolgozunk együtt gyártó partnereinkkel, azok hatékonyság növelést célzó projektjein.

    A cég innovatív vasalati megoldásai 50 százalékban kereskedő partnereken, 50 százalékban pedig közvetlenül a gyártóknak történő értékesítésen keresztül jutnak el a fogyasztókhoz. Ha ma otthon kinyitjuk bármely nyílászárónkat, 40 százalék az esélye annak, hogy abban a soproni gyárban készült vasalat gondoskodik megbízható működéséről, szám szerint nagyságrendileg 1,2 millió nyílászáró készült Roto vasalattal.

    Az innovációk sorából természetesen nem hiányozhatnak a mára szinte minden gyártótól elvárt „okos otthon” jellegű megoldások sem, amelyet a cég az idei, nürnberg-i, Fensterbau Frontale kiállításon mutatott be.

    E műszaki megoldások sorában helyet kaptak az üvegezést, a vasalatot érintő, és természetesen a vezeték nélküli működtetést szolgáló eszközök is.

    De a tudásmegosztás nem csupán termékeinek értékesítése során fontos a cég számára: az itthon még működő 72 faipari középiskola közül 65 intézménnyel évtizedekre visszatekintő a kapcsolatuk. A korszerű nyílászárók gyártási technológiájának részleteit az oktatásba épített tanórákon adják át a cég mérnökei.

    Magyarországon, Lövőn álló gyár igazán hosszú történelemmel dicsekedhet: 1901-ben Soproni Vasárugyárként jött létre, míg az államosítás után az Elzett Művek nevet viselte. 1986 óta készülnek ebben a gyárban a minőségi Roto vasalatok, ahol a munkavállalók 50 százaléka legalább 10 éve, míg 5 százaléka 30 éve dolgozik.

    Háttéradatok

    A Roto csoport 2016. évi árbevétele közel 4900 fős alkalmazotti állomány mellett mintegy 630 millió euró volt.

    A Roto Elzett Vasalatkereskedelmi Kft. nettó árbevétele, amely a 14 környékbeli országot magában foglaló dél-kelet európai régió piacain realizálódik:

  • 2016: 10 295 507 € – 3 204 946 106 Ft
  • 2017: 11 538 595 € – 3 568 586 329 Ft
  • További információ: http://ftt.roto-frank.com/hu/

     

    Címoldalról ajánljuk

    Tovább a címoldalra

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.