BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rájár a rúd az Airbnb-re

Egyebek mellett az árak átlátható feltüntetésére szólította fel az online piacterét üzemeltető, írországi központú Airbnb-t, az uniós fogyasztóvédelmi hatóságok és az Európai Bizottság – közölte az uniós bizottság hétfőn.

A tájékoztatás szerint a döntés oka, hogy az Airbnb árainak bemutatása és számos feltétele nem felel meg a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat tiltó uniós irányelvnek, a tisztességtelen szerződési feltételeket tiltó irányelvnek, valamint a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról szóló rendeletnek.

Az Airbnb-nek egyebek mellett módosítania kell az árak bemutatását a weboldalán a keresés kezdetétől, hogy

a fogyasztó azonnal a teljes árat lássa, amely tartalmaz valamennyi kötelező költséget és díjat, például a takarítási díjakat.

Ha nem lehetséges előre kiszámítani a végső árat, egyértelműen tájékoztassák a fogyasztót a további díjakról. Egyértelműen meg kell jelölni, hogy magán- vagy hivatásos vendéglátó tette-e az ajánlatot, mivel érvényben lévő fogyasztóvédelmi szabályok eltérőek.

Fotó: AFP

  • A vállalat nem vezetheti félre a fogyasztókat azzal, hogy a lakóhelyük szerinti tagállamtól eltérő országban fordul bírósághoz.
  • Egyoldalúan és indokolás nélkül nem határozhat arról, hogy mely feltételek maradnak hatályban valamely szerződés megszüntetése esetén.
  • Nem foszthatja meg a fogyasztókat attól az alapvető törvényes joguktól, hogy személyes kár vagy egyéb kár esetén pert indítsanak a vendéglátó ellen.
  • Nem változtathatja meg egyoldalúan a feltételeket anélkül, hogy erről előzetesen egyértelműen tájékoztatná a fogyasztókat és lehetőséget adna számukra a szerződés felmondására, a szolgáltatási feltételek nem biztosíthatnak korlátlan mérlegelési jogkört az Airbnb-nek a tartalom eltávolítása tekintetében.
  • Az Airbnb visszatérítésre, kártérítésre és a kártérítési követelések érvényesítésére vonatkozó politikáját egyértelműen meg kell határozni, és e politika nem foszthatja meg a fogyasztókat attól a joguktól, hogy éljenek a rendelkezésükre álló jogorvoslati lehetőségekkel.

    Végezetül az Airbnb-nek az online vitarendezési platformra mutató, könnyen hozzáférhető linket kell biztosítania a weboldalán, valamint az ide vonatkozó rendeletnek megfelelően meg kell adnia a vitarendezésre vonatkozó valamennyi szükséges információt.

    Fotó: AFP

    A vállalatnak augusztus végéig kell előterjesztenie javaslatait. Miután az Airbnb megoldási javaslatokat tett a fentiek orvoslására, a Bizottság és az uniós fogyasztóvédelmi hatóságok felülvizsgálják a javasolt változtatásokat.

    Ha nem tekintik azokat kielégítőnek, jogérvényesítési eljárást alkalmazhatnak az Airbnb-vel szemben.

    A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) június második felében fogadta el az Airbnb Ireland korlátlan felelősségű társaság magyarországi kötelezettségvállalását, amelynek alapján a társaság köteles módosítani a fogyasztóknak nyújtott tájékoztatásait a díjairól.

    A GVH 2016 októberében azért indított eljárást az Airbnb-vel szemben, mert feltételezhetőnek találta, hogy díjakkal, költségekkel kapcsolatos tájékoztatásai megtévesztik a fogyasztókat.

    Az Airbnb a döntésre reagálva az MTI-hez eljuttatott közleményében megerősítette: minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy az ügyfelek azt az árat lássak foglaláskor, amelyet majd fizetniük kell.

    Ilyen az Airbnb irodájában dolgozni

    Annak ellenére, hogy világszerte több mint 2100 alkalmazottat foglalkoztatnak, az „otthoni” gyökerek még mindig szerves részei az üzleti tevékenységnek.

     

     

    Címoldalról ajánljuk

    Tovább a címoldalra

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.