BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újra Ferihegyen a Hainan Airlines

A távol-keleti Hainan Airlines első repülőgépe jövő májusban startol el a magyar fővárosból, közel nyolc év szünet után.

Járatot indít Budapest és Csung­king között a Hainan Air­lines – jelentette be tegnap a Liszt Ferenc Nemzetközi Repü­lőtéren Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Ezzel 13-ra nő a Kína és Magyarország közötti közvetlen járatok száma.

A kínai légitársaság csaknem nyolc év után veszi fel a menetrendjébe Budapestet. A Budapest–Peking útvonalat annak idején a Malév csődje után adta fel. Ahogy arra a Bud Flyer blog rámutatott:

a Hainan Airlines visszatérésével a Budapest Airport kínálata már két új kínai légitársasággal és négy új kínai célállomással bővül.

Fotó: Shutterstock

A Hainan első repülőgépe jövő májusban startol el, a korábban valószínűsített dátum egyébként ez év december 27. volt. A menetrend szerinti járat Budapest és a 30 milliós lakosú Csungking városa között heti két alkalommal közlekedik – ezt Min Csang, a Hainan leendő budapesti irodájának vezetője közölte. Az útvonalon korábbi közlések alapján 292 fős Boeing 787-9-es típusú Dreamliner repülőgépek fognak közlekedni.

A tegnapi bejelentés fontosságát növeli, hogy Rolf Schnitzlernek, a Budapest Airport vezérigazgatójának közlése szerint

a repülőtér az idén 250 ezer kínai utasra számít, az új járat révén pedig további bővülést vár. A budapesti egyébként a Hainan harmadik európai útvonala lesz a kínai városból Párizs és Róma mellett.

A légitársaság Bécsben és Prágában is jelen van: az utóbbi repteréről Pekingbe, az előbbiéről Sencsenbe tart fenn járatokat. A Bud Flyer által idézett közlemény szerint a kínai fél azzal indokolta a budapesti nyitást, hogy „Magyarország fontos ország az Egy övezet, egy út kezdeményezésben, így Kína egyik legfontosabb kereskedelmi partnere Kelet-Európában”.

 

A teljes cikk a Világgazdaság csütörtöki számában olvasható

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.