BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hamarabb indul újra az oktatás és szabadtéri vendéglátás az olaszoknál

Egész Olaszországban megnyitnak az oktatási intézmények, valamint engedélyezik a bárok, éttermek teraszainak kinyitását.

Még múlt szombaton mondta Mario Draghi, Olaszország miniszterelnöke, hogy június 2-ára tervezik a turizmus újranyitását, és májusban fokozatosan elkezdik a korlátozások feloldását. Most mégis úgy fest, hogy kicsit korábban megindul a déli állam újraindulása, és már április 26-án kinyithatnak az oktatási intézmények, illetve az éttermek és bárok teraszai is.

A vártnál korábban oldják a korlátozásokat, és április 26-tól egész Olaszországban megnyitnak az oktatási intézmények, valamint engedélyezik a bárok, éttermek teraszainak megnyitását

- jelentette be Mario Draghi kormányfő pénteken.

A bölcsődéktől az egyetemekig a diákok ismét jelenlétben, azaz már nem interneten, hanem a tantermekben tanulhatnak. Az oktatás ugyanis október óta interneten zajlott.

Fotó: Shutterstock

Újraindul a szintén ősz óta csak elvitelre dolgozó vendéglátás is, de egyelőre csak a bárok, éttermek szabadtéri helységei, vagyis a teraszok nyithatnak újra, kivéve az április 26. után is kiemelten járványveszélyes régiókban. Újranyithatnak a szabadtéri mozik és színházak. Részlegesen feloldják a tartományok közötti közlekedési korlátozásokat is.

Mario Draghi miniszterelnök kijelentette, hogy

egyelőre ennyi oldást engedhetnek meg, a kormány ennyi kockázatot tud vállalni.

Továbbra sem adták fel, hogy őszre a lakosság nyolcvan százaléka legalább egy adag védőoltásban részesüljön. Pénteken Olaszország túllépte a tízmilliós oltási küszöböt – mondta.

Pattanásig feszültek az idegek az olasz fővárosban a lezárások miatt

Tüntetők és rendőrök feszültek egymásnak a kereskedők és vendéglátósok újabb tüntetésén Róma belvárosában.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.