BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Magyarországon is aktív fegyvergyártó duplázta bevételét

A német védelmi cég bevétele jelentősen megugrott 2024 második negyedévében, köszönhetően a kimagaslóan magas számú és összegű megrendeléseknek. A Rheinmetall részvényei is folyamatosan emelkednek: az év eleje óta több mint 70 százalékkal növekedtek.

A Rheinmetall AG, Németország legnagyobb fegyvergyártója, jelentős, 111 százalékos nyereségnövekedést ért el a második negyedévben, köszönhetően a katonai ügyfelek számára eladott fegyverek és lőszerek növekedésének. A vállalat szerdai közlése szerint az üzemi nyereség 271 millió euróra (106,4 milliárd forint) ugrott, ami jobb volt a vártnál, miután a bevétel mintegy felével nőtt. A Rheinmetall azon európai fegyvergyártók közé tartozik, melyek eladásait megugrotta az orosz katonai fenyegetésének növekedése és az Egyesült Államok NATO iránti elkötelezettségének megkérdőjelezése.

International Defence Industry Expo in Kielce, Rheinmetall
A Rheinmetall több mint megkétszerezte a védelmi kiadásokból származó bevételét / Fotó: NurPhoto via AFP

A vállalat – mely négy lőszergyárat is nyitna Ukrajnában – viharos néhány hetet tudhat maga mögött. Az amerikai és a német biztonsági szolgálatok megakadályozták az oroszok állítólagos tervét, mely szerint meg akarták ölni a Rheinmetall vezérigazgatóját, Armin Pappergert – emiatt Papperger különleges védelmet kapott. Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő pénteken visszautasította az amerikai sajtó állításait és álhírnek nevezte őket.

A Rheinmetall fegyver- és lőszerosztálya továbbra is a növekedés kulcsfontosságú mozgatórugója marad.

A Bloomberg szerint az ajánlások száma 3,9 milliárd euróról (1,5 ezermilliárd forint) 11,4 milliárd euróra (4,4 ezermilliárd forint) nőtt az első negyedévben, miután jelentős megrendelések érkeztek a német Bundeswehrtől. 

A Rheinmetall történelmének legnagyobb tüzérségilőszer-megrendelését kapta

A Rheinmetall AG 8,5 milliárd euró (3,3 ezermilliárd forint) értékű megrendelést kapott tüzérségi lőszer szállítására a német hadsereg (Bundeswehr) részére, ami a cég történetének legnagyobb keretszerződését jelenti. A kormányok igyekeznek feltölteni készleteiket és támogatni Ukrajna védelmi harcát az Észak-Korea és Kína támogatását élvező Oroszország ellen.

A megrendelések hagyományos berendeléseket, valamint új keretmegállapodások alapján a katonai ügyfelekkel és polgári ügyfelekkel kötött szerződéseket is tartalmaznak. A Rheinmetall részvényei 3,4 százalékkal emelkedtek Frankfurtban, és az év eleje óta mintegy 76 százalékkal növekedtek.

Szerdán a német védelmi vállalat azt is bejelentette, hogy 

megkapta az ukrán kormánytól az első megrendelést az országba tervezett lőszergyárra. 

A három számjegyű, több millió eurós műszaki berendezésre szóló megállapodás azt jelenti, hogy a létesítmény építése megkezdődik, és a termelés 24 hónapon belül elindul. Annak ellenére, hogy a második negyedév előzetes adatai pozitívak, a Rheinmetall nem emelte éves előrejelzését. Az első negyedéves eredmények csalódást okoztak a befektetőknek, és a vállalat továbbra is 14-15 százalékos működési haszonkulcsot vár az egész évre, szemben a második negyedévi 12,1 százalékkal. A vállalat augusztus 8-án tervezi közzétenni részletes pénzügyi eredményeit a második negyedévre vonatkozóan.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.