BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Horror a Wizz Air járatán: majdnem öt órán át voltak bezárva az utasok a gépbe – mikor többen rosszul lettek, akkor kapcsoltak klímát

Rémálomszerű utazásba csöppentek azok, akik hétfő délelőtt szerettek volna Valenciából Budapestre eljutni a Wizz Air járatával. A túlzás nélkül horrorisztikus út végül mégis megkezdődött, igaz, többórás késlekedéssel.

Újabb horror repülőút sztoriját hozták nyilvánosságra. Lapunk hétvégén számolt be egy órákon át veszteglő Ryanair-járatról Cipruson, amelyen a Budapestre tartó utasoknak csak pénzért adtak vizet.

wizzair
Horror a Wizz Air járatán: majdnem öt órán át voltak bezárva az utasok a gépbe – mikor többen rosszul lettek, akkor kapcsoltak klímát / Fotó: Kallus György / Világgazdaság

Most az Utazómajom írta meg olvasói jelzés alapján, hogy  a menetrend szerint hétfő reggel 9:10-kor induló Valencia–Budapest Wizz Air W6 2386 járat még 14 órakor sem indult el. Ez már önmagában is problémás, csakhogy ennél is súlyosabb, hogy délelőtt fél 10 után megtörtént a beszállítás a gépre.

Vagyis az utasok közel öt órán keresztül vesztegeltek a nyílt aszfalton bezárva a repülőbe. Az esetet jelző utas szerint tetézte a bajt, hogy semmilyen információt nem kaptak. Sőt:

a klímát csak egy óra múltával voltak hajlandók elindítani, miután többen rosszullétre panaszkodtak.

Embertelen, ami velük történik. Két órával a beszállás után mindössze egy pohár vizet kaptak. Ételt pénzért lehet venni, de már nagyon kevés maradt abból is. Aztán a klímát 13:30-kor ismét kikapcsolták” – jellemezte a helyzetet. Folyamatosan csalódniuk kellett, például mikor néhány óra elteltével végre kitolták a repülőgépet és azt gondolták, végre felszállhatnak, akkor is csak további várakozás következett. 

A tetejében a személyzet sem az induló (spanyol), sem az érkező (magyar) ország nyelvét nem beszéli. A blog megjegyzi, hogy a Wizz Air egyébként ezt a járatot nem a saját gépével, hanem egy Avion Expresstől lízingelt fehér, festés nélküli Airbus A320-as repülővel üzemelteti. Erre azért lehet szükség, mert a diszkont-légitársaság gépeinek jelentős része hajtóműproblémák miatt a földre kényszerült, ezért a saját flottájukon kívül lízingelt repülőgépeket is bevet a nyári szezonban.

Végül aztán a járat 4 óra 40 perccel a tervezett indulás után sikeresen felszállt.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.