BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Castel,San,Giovanni,,Italy,-,July,24,,2017:,External,Facade amazon

Óriási középvezetői tisztogatást tervez az Amazon

A Morgan Stanley becslése szerint a tervvel hárommilliárd dollárt spórolnának meg jövőre. Az Amazon vezetője korábban megígérte, hogy egészségesebbé teszik a beosztottak és a menedzserek arányát.

Az Amazon vezérigazgatója, Andy Jassy bejelentette, hogy 2025 első negyedévének végére jelentősen csökkenteni akarják az e-kereskedelmi óriáson belül a bürokráciát, amellyel egyszerre karcsúsítanák a költségeket és javítanának a hatékonyságon. A terv körülbelül 14 ezer ember leépítésével járna.

Castel,San,Giovanni,,Italy,-,July,24,,2017:,External,Facade amazon
A középvezetők hét százalékát építené le az Amazon / Fotó: Shutterstock

A vezérigazgató szerint mintegy 15 százalékkal akarják módosítani az alkalmazottak és az őket ellenőrző középvezetők arányát az előbbiek javára, ami a Morgan Stanley becslése alapján világszerte mintegy 13 800 menedzseri állás megszűnését jelentené jövő év elejéig.

Az elmúlt években túl sok vezetőt vettünk fel, és most eljött az ideje, hogy megszüntessük ezt a felesleges bürokráciát. Abban bízunk, hogy ezzel csapataink erősebbek és rugalmasabbak lesznek 

– olvasható az Amazon közleményében, amelyet a Business Insidernek küldtek el.

 

Az Amazonnak összesen több mint 1,5 millió alkalmazottja van, akik közül sokan a vállalat raktáraiban és az egyéb logisztikai területeken dolgoznak. Közülük mintegy 105 ezren vezetők, akiknek a számát a vállalat körülbelül 90 ezerre csökkentené.

Fogyókúrázni kezd az Amazon

A monumentális nemzetközi leépítés érzékelhetően mérsékli a cég magas kiadásait, ugyanis az egy menedzserre jutó költsége körülbelül 200 és 350 ezer dollár között van évente.

A 14 ezer fő kirúgásával a Morgan Stanley elemzői szerint az Amazon jövőre akár 3,6 milliárd dollárt is megtakaríthat, ami a társaság 2025-re tervezett működési nyereségének a 4 százalékát tenné ki.

A leépítések mellett az e-kereskedelmi óriás a megmaradt vezetői között is jócskán átalakítaná a szerepköröket, hogy a vállalati struktúrát „laposabbá” tegye, erősítve a vezetés és a dolgozók közti kommunikációt. Az Amazon közleménye szerint az otthoni munkavégzés sokak által kritizált megszüntetése is ezt fogja elősegíteni.

Véget ért az aranyélet az Amazonnál, újra be kell járni az irodába

A vállalat dolgozói tavaly óriássztrájkot indítottak az otthoni munkavégzés eltörlése miatt. Ennek ellenére az Amazon jövő évtől heti öt napot ír elő az irodában.

 

 

 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.