BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bejelentették: jön a Minyonok harmadik része

Már megvan a Minyonok harmadik részének premierdátuma. Még sokat kell rá várni az új filmre.

Az Universal Pictures közölte, hogy 2027. június 30-án bemutatják a Minyonok harmadik részét. A hír azt követően érkezett, hogy a Gru 4. része 230 millió dolláros bevételt ért el a globális szinten a július 3-i nyitást követően.

LES MINIONS 2 : IL ETAIT UNE FOIS GRU - MINIONS: THE RISE OF GRU (2022)
Fotó: Collection ChristopheL /AFP

A Minyonok 3. írója Brian Lynch (Minyonok, Háziállatok titkos élete), rendezője pedig az Oscar-díjra jelölt Pierre Coffin, az első három Gru-film és az első Minyonok-film alkotója lesz.

Coffin a Minyonok hangját is adja a 2010-es filmes debütálás óta. A film producere az Illumination animációs stúdió alapítója és vezérigazgatója, Chris Meledandri, valamint Bill Ryan (Super Mario Bros.: A film) – számolt be a Deadline.

Tavaly beszámoltunk arról, hogy Minyonok: Gru színre lép 2021-es megjelenésével az Illumination Gru-filmjei megszerezték minden idők 15. helyét a legtöbb bevételt hozó mozis franchise-ok között. Az animációs sorozat a csetlő-botló minyonokkal egyre népszerűbb. A franchise elsősorban a gyerekeket vonzza, ami azt jelenti, hogy az egész család beül a vetítőterembe. Az Illumination stúdió több nagyszerű animációs filmet szolgáltatott már a közönségnek, a Gru- és a Minyonok-filmeken kívül a Super Mario-film is nagy siker volt. A 375,6 millió dolláros nyitányával a Super Mario Bros.: A film lett minden idők legjobban rajtoló animációs filmje. Az eddigi csúcstartó a Disney Jégvarázs 2. című produkciója volt 358 millió dollárral, még a Covid-válság előtt.

Korábban a Világgazdaság megírta, hogy a Shrek 5. bemutatóját 2026. július 1-jére tervezi a DreamWorks. A bejelentés szerint a Shrek főszereplőinek eredeti szinkronhangjai mind visszatérnek, tehát Mike Myers, Eddie Murphy és Cameron Diaz újra életre keltik karaktereiket. Arról is beszámoltunk, hogy készül Az ördög Pradát visel című film folytatása, ráadásul az eredeti forgatókönyvíró, Aline Brosh McKenna már tárgyal a visszatérésről. Rajta kívül az eredeti film producere, Wendy Finerman is tervezi a visszatérést

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.