BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Visszatér az irodalom a Centrál Kávéházba

Mihez kezdhet egy történelmi kávéház saját irodalmi örökségével, csaknem másfél évszázados múltjának meghatározó szeletével? Hogyan teheti élővé a múltat, és milyen módon adhatja át az irodalom szeretetét, üzenetét az új generációknak? A Centrál Grand Cafe megtalálta a kérdésre a választ.

Ingyenes irodalmi zsúrokra invitálja a középiskolásokat tanítási időben keddenként a pesti Centrál Kávéház, amely mindössze előzetes regisztrációhoz köti a programon való részvételt – jelentették be a programsorozatot finanszírozó Eventrend Group tulajdonosai.

Centrál Kávéház
Keddenként itt találkoztak a Nyugat szerkesztőségének tagjai – visszatér a Centrálba az irodalom / Fotó: Eventrend

„Az értékek megőrzése és továbbadása legalább annyira fontos számunkra, mint a gasztronómiai élmények biztosítása” – üzenték az üzletemberek a diákoknak, akikből reményeik szerint a nagy elődökhöz hasonlóan irodalomkedvelők, művészetbarátok, rendszeres olvasók és a kávéházak törzsvendégei lesznek.

Ahol találkozik a kávéházak és a Nyugat története

Visszatér az irodalom az egykori központjához: a Centrál Irodalmi Zsúr különleges találkozás a kávéházak és a Nyugat történetével – fogalmaznak a zsúrok ötletgazdái.

A kávéházi irodalomórákon a diákok interaktív módon fedezhetik fel a magyar irodalom világát, ezzel együtt a Nyugat és a Centrál történetét, de közben irodalmi, költői játékra is hívják őket.

  • Meskó Zsolt író, rendező és 
  • Bence úr, a főpincér látja vendégül és 

tanítja versírásra a diákokat olyan órákon, amelyek arra is ösztönzik őket, hogy saját kreatív tartalmakat hozzanak létre.

A Centrál Kávéházat is működtető Eventrend Group egyik alapító-tulajdonosa, Nagy Gábor elmondta, a cégcsoport elkötelezett a fiatal generáció képzésében, megismerésében. Bekapcsolódtak a duális szakképzési rendszerbe is: jelenleg 290 középiskolás és mintegy 40 egyetemista tölti gyakorlati idejét tanulóként az Eventrend Group valamelyik egységében, vagyis ma már minden harmadik-negyedik dolgozójuk diák.

Tudjuk, hogy a fiataloké a jövő. Hiszünk bennük és építünk rájuk.

Ezt a hitüket tükrözik rendhagyó irodalomórák is, amelyek során küldetésükhöz illőn az élményszerűségre és az emlékezetes pillanatokra helyezik a hangsúlyt – mondta a Centrál Kávéház ügyvezetője, Kőrössy Zoltán.

Ma is trendi a minőség

Az irodalmi zsúr célja megmutatni a középiskolásoknak, hogy az írott és a kimondott szöveg minősége, mélysége, gondolatisága pont ugyanannyira fontos ma is, mint száz éve. Az sms-ek és a dalszövegek világában is lehet, sőt, trendi igényesen, magas minőségben írni és beszélni.

A helyszín autentikus, a Centrál Kávéház volt a magyar irodalom egyik bölcsője 1926-tól ’43-ig. Nem véletlenül lesz keddenként a Centrál Irodalmi Zsúr, hiszen minden kedden Nyugat Zsúr név alatt találkoztak a szerkesztőség tagjai a Centrálban. 

Meskó Zsolt rendező az irodalmi örökségről beszél a programot bejelentő sajtótájékoztatón / Fotó: Eventrend

A különleges helyszínen szeretnének olyan módon tisztelegni íróink, költőink előtt, hogy kávéházi életüket, a magyar nyelv és a haza szeretetét, a szellem szabadságába vetett hitüket továbbadják a mai fiataloknak, az új generáció számára is elérhetővé téve a magyar irodalom kincseit.

Ezer munkavállalót foglalkoztatnak

Az Eventrend cégcsoporthoz jelenleg 31 projekt tartozik. A társaság mintegy ezer munkavállalót foglalkoztat húsz gasztronómiai vállalkozásában, 24 budapesti rendezvényhelyszínén, többek között a Gundel Étterem, a New York Kávéház, a Városliget Café & Restaurant, a Spoon the Boat, a Főőrség Kávéház, a Séf Asztala, a Symbol, a Groupama Aréna és a Müpa catering szolgáltatást biztosító csapatában.

A Carlton Hotellel bővítette szállodai üzletágát az Eventrend Group

A budai Vár tövében lévő szálloda üzemeltetésének átvételével az Eventrend Group újabb fontos mérföldkőhöz érkezett. A budapesti Carlton Hotel 2024. május 15-én aláírt bérleti-üzemeltetési szerződéssel cégcsoportunk újra elkezdte építeni hotel üzletágát, a sikeresen működő gasztro- és event területek mellett – közölték szerdán.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.