BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyar dandártábornok a NATO innovációs hálózatának vezető testületében

A NATO DIANA (Észak-Atlanti Védelmi Innovációs Akcelerátor) innovációs hálózat hétfőn megtartott elnökségi ülésén a magyar jelöltet, 

Porkoláb Imre dandártábornokot, a Honvédelmi Minisztérium innovációért felelős miniszteri biztosát választották az igazgatótanács elnökhelyettesének 

– közölte a minisztérium az MTI-vel.

A tárca közleményében emlékeztetett arra, hogy a NATO DIANA létrehozásáról a 2021. júniusi, brüsszeli NATO-csúcstalálkozón döntött a védelmi szövetség. Feladata, hogy összekösse a nemzetek védelmi innovációs ökoszisztémáját, valamint hogy lehetőséget biztosítson a startupok, kisvállalatok és egyetemek együttműködésére.

Mint írták, az igazgatótanács elnökhelyettese a NATO felső vezetőivel, a DIANA ügyvezető igazgatójával és a DIANA igazgatótanácsának elnökével közösen a védelmi innováció stratégiai irányainak és kihívásainak azonosításában, illetve tervezésében vesz részt.

Porkoláb Imre dandártábornok kinevezése fontos lépés a magyar haderő és védelemipar szempontjából, 

hiszen a terület irányításáért felelős miniszteri biztosként a modern, 21. századi hadsereg fogalmának egyik legfelkészültebb szakértője, személyében a magyar innováció szószólója kerül a legnagyobb nemzetközi védelmi szövetség vezető pozíciójába – olvasható a Honvédelmi Minisztérium közleményében.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.