BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megtizedelődhetnek a tisztességtelenek

A karácsonyi vásárlás hajrájában a hagyományos boltokban és a weben sem árt körültekintőnek lenni. A tisz­tességtelen kereskedők árbevételük tizedét is kockáztatják, ha lecsap rájuk a versenyhivatal.

A hagyományos üzletláncok az éves árbevételük 27-35 százalékát realizálják a negyedik negyedévben, a webáruházaknál ez az arány a 35-40 százalékot is elérheti. A karácsonyi vásárlási szezon az idén november 23-ra eső Black Fridayjel kezdődött, aki viszont advent utolsó hetére hagyta az ajándékok beszerzését, könnyen bosszankodva járulhat csak hozzá a decemberre prognosztizált, 1200 milliárd forintos kiskereskedelmi forgalmi csúcshoz.

A későn ébredők a fizikai boltok pénztárainál kígyózó sorokkal, webes rendelésnél pedig az ünnepen túlnyúló házhoz szállítással szembesülhetnek.

Az előbbi ellenszere a SPAR szerint a diákmunkaerő éppúgy lehet, mint az önkiszolgáló kasszák telepítése, utóbbi kapcsán pedig az Extreme Digital arról tájékoztatta lapunkat, hogy a tegnap délig véglegesített rendeléseket kiszállítják karácsonyig, de a holnap délután kettőig leadottakat is át lehet még venni személyesen. Az e-kereskedelemben a többség három-hét munkanapra vállalta a kiszállításokat, a szolgáltatás 15 ezer forintos értékhatár felett számos helyen ingyenes.

Jó terméknél az eladó dönthet a visszavételről, a hibás árut javítani, cserélni kell
Fotó: Kallus György

A vásárlási roham gyakran azt is eredményezi, hogy a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt nyomoz a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A hivatalnál lapunknak hangsúlyozták, hogy ilyen esetekben megállapíthatják a magatartás törvénybe ütközését, elrendelhetik a törvénybe ütköző állapot megszüntetését, megtilthatják a jogsértő magatartás további folytatását, kötelezettséget írhatnak elő. Bizonyos feltételek fennállása esetén bírság kiszabása helyett figyelmeztetést is alkalmazhatnak a kis- és középvállalkozásokkal szemben, ugyanakkor bírságot is kiszabhatnak, amelynek összege az előző üzleti évben elért árbevétel 10 százalékáig terjedhet.

Évente átlagosan 100-110 versenyfelügyeleti eljárást indít a GVH, az elmúlt tíz év adatai alapján a kiszabott bírság összege ötmilliárd forintot tesz ki. Ennek túlnyomó többsége versenykorlátozás miatt kiszabott bírság, csak kisebb részért felelnek a fogyasztóvédelmi típusúak.

A 2016. december 31-én megszűnt Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság tevékenységét ma már az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) látja el. A tárcánál kiemelték: karácsony után gyakran előfordul, hogy a kapott ajándék nem tetszik, nem jó a mérete, maga a termék viszont minőségileg hibátlan. A jogszabályi előírások alapján az üzleteknek nem kötelező visszavenniük a termékeket, gyakran mégis levásárlási vagy cserelehetőséget biztosítanak a vevői elégedettség, a cég jó hírnevének megőrzése érdekében. Az ITM-nél jelezték: ha az ajándék hibás, sérült vagy nem működik, az üzletnek kötelessége a terméket javíttatni. Ha nem javítható, akkor egy ugyanolyan termékre kell kicserélni, végső esetben pedig a vételárat visszafizetni.

A teljes cikket a Világgazdaság csütörtöki számában olvashatja

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.