Az nem sport, ha a jobbik dopping nyer

Három hét és olimpia. A sportolók igyekeznek csúcsformába lendülni Pekingre, de csúcsformában vannak a doppingellenőrök is. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője a sport tisztaságáért dolgozik, csapatával idén eddig ezer vizsgálaton vannak túl.

– Nincs egy hónap az olimpiáig. Hol tart most az ellenőrzés a magyar olimpiai csapatnál?

– A magyar állam az olimpia évére 1300 mintavételt rendelt meg, de minden egyes olimpikont legalább négyszer kell megvizsgálnunk idén. Eddig nagyjából ezer ellenőrzést végeztünk el. Nem találtunk pozitív mintát az olimpiai keretben. Július 27-e után, már nem mi vizsgálunk, hanem a WADA képviselői. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság minden tagországában bejelentés nélkül bármikor megjelenhetnek, és azonnal tesztelésre szólíthatják fel a sportolókat. Egyszer vagy többször is.

– Athénben öt magyar sportoló bukott meg. Pekingben ez elképzelhetetlen?

– Nincs garancia, hogy magyar sportoló ne bukjon le Pekingben, de mi mindent megtettünk azért, hogy ne ismétlődhessen meg az, ami Athénben történt.

– Amióta sport van, dopping is van?

– Igen. Már az ókorban is voltak doppingellenőrzések. Akkor persze elsősorban a lovakat és a kocsikat manipulálták, ezt figyelték az elődeink. Találtak olyan írásos emlékeket, amelyekből kiderül, hogy akit rajtakaptak, egy életre kizárták az olimpiai küzdelemből.

– Ma is ekkora a szigor?

– Már igen. Az athéni olimpia doppingbotrányai után a doppingellenes fellépés új fokozatát vezette be a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. Jacques Rogge elnök zéró toleranciát hirdetett. Ha valaki egymás után kétszer megbukik, örökre eltiltják az olimpiától, még sportvezetőként, edzőként sem lehet ott soha többé.

– Következetes szigorítás. De van visszatartó ereje?

– Komolyan veszik a sportolók. Ahhoz, hogy egy sportoló eljusson egy olimpiáig, az egész fiatalságát, a fél életét rá kell, hogy áldozza. Azt tapasztalom, a legtöbben átérzik a súlyát, hogy ha megbuknak, tönkremehetnek erkölcsileg és anyagilag.

– Pedig aki doppingol, az is nagy munkát fektet be. Haragszanak önökre a sportolók, amikor megbuknak?

– Ez a negyedik olimpia, amely előtt ellenőrként dolgozom, de sportolótól még sosem kaptam fenyegetést. Tudják, hogy mi az ő pártjukon állunk. A többség ezért fegyelmezetten tudomásul veszi, persze vannak indulatok, de ez természetes. Érzelmi reagálás, félelemkeltés inkább szurkolóktól, a közvélemény részéről szokott érkezni, emlékezzünk csak Kovács Ági esetére.

– Ön hogyan emlékszik rá?

– Ha nem állt volna mellettem a férjem, biztosan sokkal nehezebben ment volna. Így sem volt könnyű.

– Volt otthon nagy beszélgetés, hogy ez azért lehet veszélyes is?

– Persze, beszéltünk róla, de az nem merült fel, hogy hagyjam abba, ha erre gondolt. A férjem eltiltott a témával kapcsolatos internetes fórumoktól és minden sportrendezvényre elkísért. Ennyi. Nagyon szeretem ezt a munkát, de azért ha mondjuk a családom, vagy a testi épségem kerülne veszélybe miatta, vagy ha nem tudnám tiszta körülmények között csinálni, magamtól is abbahagynám.

– Hogyan lett doppingellenőr?

– A szöuli olimpia előtt orvosi egyetemre jártam és olyan hallgatókat kerestek, akik segítették a doppingellenőrök munkáját. Jelentkeztem és itt ragadtam.

– Pedig nem annyira nőies munka.

– Kitartás kell hozzá, de nagyon érdekes. Szakmai, tehát orvosi szempontból is, de a sportesemények hangulatát is nagyon szeretem.

– Nem eshet meg a szíve senkin? Az például elképzelhetetlen, hogy egy lebukott sportoló alkut kössön, hogy inkább visszavonul, csak ne hozzák nyilvánosságra az eredményét?

– Ezt kormányrendelet szabályozza, ez alapján pedig a sportoló nevét is nyilvánosságra kell hozni. Ha vétünk a ránk vonatkozó szabályok ellen, azzal az akkreditációnkat veszélyeztetjük, ezen keresztül pedig a magyar olimpiai csapat szereplését. A büntetés egyébként sem a mi dolgunk. A mi hatáskörünk csak addig terjed, hogy mintát veszünk, laborba küldjük és nyilvánosságra hozzuk az eredményét, ha kell. Az már az adott sportszövetségeken múlik, hogyan tovább.

– A magyar doppingellenőrzés szigorú?

– Az ellenőrzés mindenhol a világon egyforma. A körülötte lévő szabályozás nem. Angliában zöld számon lehet bejelentést tenni, Ausztráliában internetrendőrség figyeli az e-mail váltásokat, s ha valaki tiltott anyagot rendel, lecsapnak rá, de a forgalmazókra és a gyártókra is. Az amerikaiaknál vádalkut lehet kötni, illetve sportolókat lehet eltiltani a másik sportoló tanúvallomása alapján. A MOB, valamint a Nemzeti Doppingellenes Koordinációs Testület is kezdeményezte már, hogy a terjesztést, beszerzést, a szer adását is szabályozza a büntetőjog Magyarországon. Nem a sportolót kellene még jobban büntetni, hanem azt, aki adja, beszerzi, tud róla. Ezek nem a fiatal soprtolók, hanem felnőtt, sok esetben felelős poszton lévő emberek.

– Mások meg éppen az ellenkezőjét mondják. Christophe Brissonneau, a párizsi Descartes Egyetem oktatója állt elő azzal a javaslattal, hogy mivel a doppingot egyre nehezebb kimutatni, a vizsgálatok pedig nagyon drágák, el kéne gondolkozni a doppingtilalom feloldásáról.

Próbáljuk megközelíteni az esélyegyenlőség felől: ha bárki szedhet bármit, akkor a gazdag országok, a gazdag sportágak és a gazdag klubok nyernek meg mindent.

– Ez most is pont így van, nem?

– Sajnos igen. Célként mégis azt kell megfogalmaznunk, hogy a sport legyen mentes a doppingtól.

– Ez nem idealizmus? Mennyivel vannak lemaradva a doppingellenőrök a doppigszerek fejlesztőitől?

– Pontos információk, amiből ezt becsülni lehet, természetesen nincsenek. Azt mindenesetre látni kell: a dopping ma már nem az, ami régen volt. Akkor a gyógyászati célokra kifejlesztett szereket használták teljesítményfokozóként, ma már külön laboratóriumok működnek, ahol sok pénzért kimondottan sportcélokra fejlesztenek. A WADA és a NOB igyekszik lépést tartani. Azzal, hogy az ellenőrök ma már annyiszor kérhetnek mintát, amíg meg nem győződnek arról, hogy a sportoló testéből származik. Azzal is, hogy egyre szigorúbbak a szankciók, és azzal is, hogy profin fejlesztik az akkreditált laboratóriumokat. A világon mindössze 33 olyan labor van, ahol hivatalos doppingvizsgálatot el tudnak végezni, de egyre több szert ki tudnak mutatni, már a növekedési hormont is tudják vizsgálni. Ráadásul jövő évtől nyolc évig őrizni kell a mintákat, és visszamenőleg, ahogy a tudomány fejlődik, ellenőrizni lehet. A felvilágosító kampánynak is van visszatartó ereje.

– Mit mondanak el, amikor felvilágosítanak?

– Azt, hogy a dopping káros az egészségre és nemcsak rövid távon, hosszú távon is kiszámíthatatlan következményekkel jár az emberi szervezetre.

– Melyik hogyan?

– A növekedési hormon az egész testen hat: mellékhatásként megvastagodnak a csontok, a homlok, az arc, az állkapocs. Az EPO az állóképességet javítja, az oxigénellátottságot fokozza. Futóknál, úszóknál, kerékpárosoknál ez a fontos. De magas vérnyomás, súlyos cukorbetegség lehet a következménye, és rendkívül megnöveli a trombózis kockázatát. A stanozolol és a nerobol a hatvanas években feltalált szer, szörnyű mellékhatásokkal jár, de bizonyos sportágakban ma sincs hatékonyabb. Az erőnlét fokozására az egyik legjobb az anabolikus szteroid, de az izomerő és izomtömeg ilyen fejlesztése egy felnőtt emberi szervezet számára extra terhelést jelent, ami tönkreteszi a szívet és a keringést. A felvilágosításba az is beletartozik, hogy világosan elmondjuk a sportolóknak: az életükkel játszanak.

– A doppingnak köze lehet az utóbbi években egyre gyakoribb élsportoló-tragédiához?

– Nagyon óvatosan kell ezzel bánni. Egyedileg kéne vizsgálni az eseteket, de utólag bizonyítani nagyon nehéz.

– Nemcsak utólag nehéz. Nagyon kevés sportoló bukik meg a doppingellenőrzéseken ahhoz képest, amennyi - feltehetőleg - doppingol.

– Valóban. A laborpozitivitás három százalék körül mozog. Azokban az országokban, ahol felmérést végeztek a doppingolási szokásokról, 30-40 százalékra becsülik azon élsportolók számát, akik életük során legalább egyszer tiltott szert használtak. Igen, vannak olyan készítmények, amelyeket a világ legjobb laboratóriumai, a legkorszerűbb műszerek sem tudnak kimutatni.

– Frenkl Róbert nemrégiben azt nyilatkozta, hogy Magyarország sincs elmaradva ettől.

– Valóban, de ez nem az élsportra vonatkozik, ebben a 30-40 százalékban benne vannak a szabadidősportok, például a testépítés is. Ami ott megy, hajmeresztő.

– A londoni olimpia már a géndoppingról fog szólni?

–  Tény, hogy komoly genetikai kutatások folynak a gyógyászatban és ezt a sport is felhasználhatja. Be kell látni: az emberi teljesítőképesség sok sportágban elérte a felső határát. De a sport mindig is az emberi erő, a kitartás és a valóságos teljesítmény diadaláról szólt, erkölcsi példát és élményt adott. Ha génmanipulált emberek versenyeznek egymás ellen, az már nem sport lesz. Nagy baj lenne, de a WADA-nak már van erre vonatkozó kutatása.