EU-elnökség: jönnek a csehek

A követeknek szerencséjük volt, egy nagy trágyahalomra estek, így túlélték a második prágai defenesztrációnak is nevezett incidenst, amely végül a harmincéves háború kirobbanásához vezetett. Azóta viszont a csehek viselkedése a nemzetközi színtéren inkább Svejk, a derék katona attitűdjére hasonlított: nem bántottak senkit, mégis túléltek mindent. Első pillantásra teljesen érthetetlen tehát, miért is uralkodott el nagy félsz az Európai Unióban a 2009 januárjában kezdődő féléves cseh elnökségtől.

Merthogy félsz van, az biztos. Nem is kevesek körében és nem is kevés szakterületen. Ez a félelem arra összpontosul, hogy az euroszkeptikusnak mondott Csehország a bukás szélén álló, gyenge kormányával és a globális felmelegedésben nem hívő államfőjével nem lesz képes hat hónapon át vezetni az EU-t. Vagy legalábbis nem elég határozottan. Ráadásul éppen egy olyan időszakban, amikor a pénzügyi válság elmélyülése miatt az unió recesszióba kerül, európai parlamenti választásokra kell felkészülni, bizonytalan a lisszaboni szerződés sorsa, és egy külpolitikailag teljesen tapasztalatlan új elnök vezeti majd az Egyesült Államokat.

Prága még a globális pénzügyi válság teljes elhatalmasodása előtt három prioritást határozott meg elnöksége számára: a versenyképesség erősítését, a „négy szabadság” (az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a személyek szabad áramlása) kiteljesítését és a kereskedelmi liberalizációt. Az első túl általános, a másik kettő pedig nem igazán kurrens téma a kínzó energiafüggőség és a recesszió korában, de nem is lehet azt mondani rájuk, hogy süt belőlük az EU-ellenesség, amellyel pedig gyakran megvádolták az elmúlt években a prágai kormányokat.

Ezzel a legutóbbi szókapcsolattal el is értünk a cseh elnökség leggyengébb pontjához. Azt ugyanis éppen a jobbközép kormány instabilitása jelenti. A miniszterelnök pártbéli riválisa, Pavel Bém prágai polgármester a Polgári Demokratikus Párt (ODS) számára katasztrofális eredményt hozó regionális és szenátusi választások után komoly eséllyel küzd Mirek Topolánek minél gyorsabb kipenderítéséért a kormányfői székből, de az esetleges miniszterelnök-csere az EU-elnökség alatt finoman szólva nem tenne jót az unió döntéshozatali képességének.

További bizonytalansági tényező a liszszaboni szerződés sorsa. Könnyen megeshet az a csúfság, hogy a soros elnöki tisztség átvételének pillanatában Csehország még nem ratifikálta az uniót új alapokra helyező dokumentumot. Ez az irat is a belpolitikai csatározások áldozatává vált ugyanis, s a kormánykoalíció legnagyobb pártjának parlamenti képviselői közül sokan csak akkor hajlandók megszavazni, ha már elfogadottnak vehetik az ellenzék által sokat bírált amerikai rakétavédelmi rendszer egyik radarjának csehországi telepítését. Mivel ez utóbbi könnyen januárra csúszhat, nem lenne nagy meglepetés, ha a lisszaboni szerződéssel is ez történne. A legroszszabb forgatókönyv azonban az lenne, ha Topolánek és riválisai az elnökség keretében egymással vívott harcukat az uniós intézményekbe is bevinnék.

A cikk teljes terjedelemben a manager magazin december-januári számában olvasható