BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fidesz: fél és retteg az MSZP

Retteg az MSZP a hatalom elvesztésétől, erre utalnak az országszerte tapasztalt kampánycsendsértések - közölte Szijjártó Péter.

Magyarország és as magyar emberek győztek - jelentette ki Szijjártó Péter a Fidesz-KDNP eredményváró központjában tartott sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter.

A Fidesz szóvivője köszönetet mondott a magyar embereknek, hogy a kormányzati igyekezet dacára éltek a demokrácia adta lehetőségekkel, és elmentek szavazni. Hozzátette: az előzetes részvételi adatok szerint Közép-Európában a legmagasabb részvételi arányt Magyarország produkálta.

Az elmúlt hetekben nyilvánvalóvá vált, hogy az MSZP retteg a hatalom elvesztésétől - jegyezte meg Cser-Palkovics András, aki szerint ma a választók határozottan véleményt alkothattak arról: elég volt a Gyurcsány-Bajnai korszakból. Az egész ország területéről érkezett bejelentések alapjén világossá vált, hogy az MSZP a szavazás napján is törvénysértő módon akarják manipulálni az emebrek akaratát.
A Fidesz az OVB-hez fordult a súlyos törvénysértés miatt, és feljelentést tett a rendőrségen, és hatázórozottan felszólítja a Magyar Telekomot, hogy ne forgalmazzon törvénysértő telefonhívásokat.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.