BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Beszédelemzés - Gyurcsány néha magától is meghatódott

A néha magától is meghatódó Gyurcsány Ferenc retorikai szempontból hozta a formáját - értékeli a volt kormányfőnek a Magyar Demokratikus Charta rendezvényén elmondott beszédét a Beszédírók Kft.

Szónoklata egy újból a politikát látványosan formálni kívánó közszereplő médiaeseménye volt. Erre utal a beszéd kommunikációs előkészítése, multimediális térben elfoglalt helye, valamint a szónok nonverbális kommunikációja is - áll az elemzésben.

Több héttel az esemény előtt jelentették be Gyurcsány Ferenc beszédét, így ha visszafogott módon is, de folyamatosan jelen volt a közbeszédben. A beszéd elhangzása előtti napokban megerősödött az előkészítő PR aktivitás a multimediális térben, hiszen csütörtökön az országos média már arról tudósított (Pl.: TV2), hogy a rendezvényen ezer forintért meg lehet vásárolni CD-n teljes terjedelmében az őszödi beszéd hangfelvételét. Továbbá részleteket lehetett megismerni a beszéd keletkezésének körülményeiről is, mely szerint a szónok csütörtökön még a Balatonon részt vett a szupermaraton váltófutáson, és pénteken öntötte végső formába a szöveget.

A beszéd tartalmáról annyit hoztak csak nyilvánosságra, hogy elsősorban az elmúlt nyolc év kormányzásának értékeléséről és a választások után várható időszakról fog szólni (Origo.hu). Bauer Tamás, a Magyar Demokratikus Charta szóvivőjeként nyilatkozott az eseményről és az árusítandó CD-ről. Mindezek alapján jól látható, hogy tudatosan készítették elő a lemondása óta először nyilvánosság elé lépő Gyurcsány Ferenc beszédét.

A multimediális tér

Gyurcsány Ferenc beszédét szinkronban közvetítette az ATV, a Hír TV, az InfoRádió és az Origo internetes hírportál. Így elmondható, hogy a beszéd markánsan jelent meg a multimediális térben elhangzása pillanatában. Összehasonlítva Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltjének kampányindító beszédével, kijelenthető, hogy Gyurcsány Ferenc beszédének elhangzása pillanatában sokkal több médiumban volt jelen.

A televíziós közvetítések különbsége

Az ATV és a Hír TV technikailag egymástól függetlenül közvetítette a beszédet. Így két egymástól eltérő nézőpontból kaphattak képi információt a televíziónézők. Az ATV közvetítése a megszokott sablon alapján totál, közeli képek váltakozásából állt, hol a szónokot, hol a nézőket mutatva. A Hír TV mindezen eszközök mellett tudatosan mutatta közeliben a szónok gesztusait, valamint hol elöl, hol hátul összekulcsolt kézfejeit. Emellett közeliben és szuperközeliben mutatta meg Gyurcsány Ferenc arcát, arcrészleteit, mimikáját. A két közvetítésből adódó különbségek elsősorban a befogadó érzelmi álláspontját módosíthatták a szónoklattal szemben. Míg az ATV közvetítése egy emocionálisan támogatóbb befogadói álláspontot erősíthetett, addig a Hír TV közvetítése egy elutasítóbb befogadói álláspontot indukálhatott.

A szónok nonverbális kommunikációja

Gyurcsány Ferenc – különösen önmagához képest – visszafogott gesztusrendszerrel kísérte a több mint egy órás beszédét. Nem sétált a színpadon, nem voltak széles karmozdulatai, önmagát beszabályozva koordinálta mozgását. Szónokként ugyanakkor nem veszített előadói tehetségéből. Hangszíne, hangereje, beszédtempója – egy kicsit megfontoltabb stílusban, de – a tőle megszokott formát mutatta.
A beszéd hossza többszörösen meghaladta a könnyen befogadható időintervallumot, az előadásmód kapcsolatteremtő képessége ezt részben mégis tudta kompenzálni. Ugyanis hiába feküdt a beszéd leírt változata a szónok előtt, mégsem beszélhetünk csak felolvasásról, hiszen Gyurcsány Ferenc azt inkább csak jegyzetként használta, így elérte, hogy a hallgatóság felé valódi odafordulássá váljon szónoklata.
Ezt a közvetlenséget ugyanakkor megtörte az előadó „érzelgőssége”. Nagy levegővételei, néha már-már elcsukló hangja, a szükségesnél hosszabb szünetei többször átlépték az érzelgős modorosság határát.
A szónok öltözete – a nyakkendő nélküli fehér ing és sötét öltöny – visszafogott és laza eleganciát mutatott, mely egyben egy komoly, de a közpolitikát újból formálni akaró ember imázsát erősítette.

Összegezve tehát megállapíthatjuk, hogy a szónoklat a tudatos kommunikációs előkészítés következtében egyértelműen jelentős médiaeseménnyé vált - szól az elemzés. Gyurcsány Ferenc mostani retorikai teljesítménye eddigi szónoki erényeit és hátrányait egyaránt megjelenítette. A szónok közel egy évvel lemondása után először jelent meg a széles közvélemény előtt hangsúlyos retorikai szándékkal. Az elhangzó beszéd egy markáns politikusnak a közéletbe való újbóli belépőjét támogatta.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.