BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Schengen: bolgár balhé, finn vétó

Tizennégy határőrt vettek őrizetbe a múlt héten Bulgáriában, mivel a gyanú szerint zsarolással sajtoltak ki pénzt vagy értékeket tranzitutasoktól – adta hírül pénteken a bolgár rádió.

A román–bolgár határ Duna-hídján dolgozó határőrök dollárban vagy euróban kérték a „jussukat”, az ellenkezők kocsijait átkutatták, és alkoholt, cigarettát vagy más termékeket tulajdonítottak el tőlük. Mint azt Rumen Ganev, a bolgár belügyminisztérium illetékese elmondta, a zsarolókat már három hónapja figyelték. A tizennégy határőrből tízet három napig fogva tartottak, a többieket óvadék ellenében szabadon engedték.

A történtek azért is érintik kellemetlenül a balkáni országot, mivel Németország és Franciaország részben éppen a burjánzó korrupció és az igazságszolgáltatás működésének hiányosságai miatt torpedózta meg Bulgária és Románia schengeni csatlakozását. A nyugati államok ugyanis – a „belső migráció” mellett – attól is tartanak, hogy a görög–török határon drogdílerek, embercsempészek és egyéb bűnözők szivárognak be a schengeni zónába. Tavaly egyébként csaknem 1200 illegális bevándorlót „kapcsoltak le” a bolgár hatóságok, többségüket e határszakaszon. Ez 25 százalékos növekedés 2009-hez képest – közölte Cvetan Cvetanov bolgár belügyminiszter.

Szintén rossz hír Szófia és Bukarest számára, hogy a múlt héten Finnország is hivatalosan jelezte: korainak tartja belépésüket a schengeni zónába. Astrid Thors finn bevándorlási és Európa-ügyi miniszter azzal indokolta a döntést, hogy mindkét államnak további komoly lépéseket kellene tennie a korrupció és a bűnözés elleni harcban. Mivel a schengeni bővítéshez mind a 27 EU-tagállam beleegyezése szükséges, brüsszeli diplomaták szerint borítékolható, hogy a két ország márciusra tervezett csatlakozása csúszik majd.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.