BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Saját munkatervének feléig sem jutott el a kormány

A kormány által vállalat feladatoknak még a felét sem volt képes a kabinet végrehajtani - írja a Policy Agenda. A kiszámíthatatlan jogalkotás jellemzi továbbra is a minisztériumok munkáját.

A kormány 2012 decemberében hirdette ki, hogy milyen jogszabályok módosítására kell számítani 2013 első félévében. A nyilvánvalóan a minisztériumok nagyrészt önkéntes vállalásai alapján összeállított munkaterv összesen 128 feladatot tartalmazott. A Policy Agenda által készített összegzés alapján ebből mindössze 51-et hajtott végre a kabinet, amely 40 százalékos teljesülési arányt jelent.

Mégsem a jogszabályok mennyiségével van a probléma, mivel kvázi munkaterven kívül, azaz ad hoc jogalkotás keretében ennek többszörösét, 240 kormányrendeletet fogadott el, vagy törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek a kormány. A probléma abban van az elemzés szerint, hogy nem látszik a tervszerűség a jogalkotási munkában, amely a magyar jogrendszer kiszámíthatatlanságára utal.

A kormány munkaterve miniszteri szintig szab feladatot. A teljesülést végignézve az látszik, hogy a legtöbb feladat a nemzetgazdasági tárcára hárult (34), amely a kormányzati összteljesítménnyel lényegében azonos mértében teljesített a feladatokat. Nehezítette a minisztérium munkáját, hogy év elején miniszter cserére került sor.

A legjobb teljesítményt a HM nyújtotta, 50 százalékkal, de összesen 4 jogalkotási feladata volt csupán. A feladat nagysága és a végrehajtás hatásfoka alapján az emberi erőforrások minisztériuma volt ezen a területen a leghatékonyabb. A 44 százalékos teljesítményét igazából az oktatási terület húzta le, mivel a számítások szerint ott volt a legtöbb nem teljesített feladat ebben a félévben a minisztériumon belül.

Sereghajtónak számít a vidékfejlesztési tárca, amely csupán 33 százalékos teljesítményt ért el, nála csak a Külügyminisztérium teljesített gyengébben. A KÜM ugyanis az előírt egyetlen feladatát sem végezte el a jogalkotási munkában.

Összességében a számok azt igazolják, hogy továbbra is átláthatatlan a kormányzati jogalkotási munka. Láthatólag féléves tervezésre sem képes a kabinet, amely a ciklus utolsó teljes évében egészen meglepő - írja a Policy Agenda.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.