BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kisebb a fejlesztési keret Budapesten

Idén közel 120 milliárd forint értékű beruházást és 21,6 milliárdos felújítást terveznek Budapesten a 144,8 milliárdos fejlesztési keretből.

Idén 144,8 milliárd forint kiadást terveznek a fővárosi fejlesztésekre a 314 milliárdos büdzséből – áll Budapest 2014. évi költségvetésében. Tavaly fejlesztésekre még 180,7 milliárdot szántak. Az idei fejlesztési keretből 119,6 milliárd forint a beruházások kerete, 21,6 milliárdot terveznek felújításokra. A költségvetés melléklete szerint Budapest Főváros Önkormányzata középtávú fejlesztési tervére idén 123,4 milliárdot terveztek, amelyből a saját forrás 53,88 milliárd, míg 68,79 az átvett pénz, például hitel vagy uniós forrás. Ennek a legjelentősebb része közlekedési feladatokra jut, összesen 80 milliárd értékben.

Városépítési feladatokra idén 6,7 milliárdot szánnak. A Városháza projekt 150 millióba kerül, ennek keretében a Városháza és a Károly körút közötti, jelenleg parkolóként használt (pár éve bontották le az ittlévő üzletsort) területen fásított közparkot hoznak létre. A Merlin épületét közfunkciókra tennék alkalmassá.

A fővároshoz csatolt Margitsziget tervezési feladataira idén 150 milliót terveznek. A Gázgyár területén idén 177,5 milliós beruházás lesz (a 47-es épületet és az Óraházat érintve) az 1,5 milliárdos összköltségű projekten belül. A TÉR-KÖZ pályázat idei kerete 5,3 milliárd (1996-2016 között 19,8 milliárd). Az önkormányzatok ebből a keretből pályázhattak közterületek komplex megújítására, közösségi célú városrehabilitációs programokra. Van egy másik városrehabilitációs keret 635,6 millióval (1997-2016 között 10,5 milliárdos összkerettel), melyre társasházak és a kerületek pályáztak.

Vízgazdálkodási feladatokra az idén 3,7 milliárd jut. Az önkormányzati tulajdonú csatornák, átemelők és szennyvíztisztítók felújítására 350 milliót terveztek. A főváros közreműködik a diósdi, az érdi és a tárnoki szennyvízcsatorna-hálózat fejlesztésének előkészítésében. Pesterzsébeten 314 milliót költenek idén (2005 óta összesen 4 milliárdot) a gyűjtőcsatorna befejezésére.

Állami támogatással ebben az évben 100 milliót (2011 és 2015 között 2,6 milliárdot) szánnak a római parti mobilgát építésére, előkészítésére, kivitelezésére. Külön 100 milliót fordítanak a csillaghegyi öblözet árvízvédelmének tervezésére. Az árvízvédelmi művek rekonstrukciójára 500 milliót, 2017-ig 2 milliárdot szánnak.

Uniós forrásból 1,9 milliárdot költenek még a csepeli Budapest Központi Szennyvíztisztító telepre, amelynek összköltsége 1999 óta 165,6 milliárd forint. Szintén uniós pénzből kerül sor a dél-budapesti régió vízrendezésére az Irhás ároknál, a Hosszúréti pataknál és a Gyáli pataknál. A mederrendezések költsége 2008 óta 1,1 milliárd forint.

Környezetvédelmi beruházásokra 11,9 milliárdot terveztek. Uniós forrásokból a szelektív hulladékgyűjtési rendszer kialakítására (például edényzet, teherautók, alternatív üzemanyaggal működő hulladékgyűjtő cégek beszerzése) az idén 3,8 milliárdot költenek (2012-2015 között 7,1 milliárdot).

Roma oktatási központ épül

Kulturális beruházásokra idén 2,3 milliárdot fordítanak. 866 millióba kerül a roma oktatási és kulturális központ kialakítása. A Belvárosi templom életveszélyessé vált homlokzatának rekonstrukciójának idei költsége 88 millió forint. A Margitszigeti Szabadtéri Színpad felújítása idén 194 millióba (2012 óta 791 millióba) kerül. A Fővárosi Állat-és Növénykert fejlesztésére több tétel is lesz. A Vidám Park területének összevonásával felmerült munkálatok elvégzésére 51 millió ad a főváros, közműfejlesztésre 90,8 milliót. A bővített területhez kapcsolódó beruházásokra az állam 291,9 millióval segíti.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.