BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az UEFA 1,3 milliárdos bevételt remél a BL-től

A 2014/15-ös Bajnokok Ligája és a 2014-es Szuper Kupa a kereskedelmi bevételeiből összesen mintegy 1,34 milliárd eurós bevételt remél az Európai Labdargúgó-szövetség (UEFA). A szervezet a honlapján közölte, hogy a bevétel 75 százaléka a közvetítési jogokból és a kereskedelmi szerződésekből származik, ebből 530 millió eurót a kluboknak juttatnak.

Az előző idényhez hasonlóan a mostani szezonban is 910,3 millió eurót osztanak szét a labdarúgó Bajnokok ligájának főtáblásai között, melynek mérkőzései kedden kezdődtek el. A győztes klub csak a mérkőzések révén akár 37,4 millió euróval is gyarapodhat. A mérkőzések alapján összesen 500,7 millió eurót osztanak szét, a csoportkörbe jutott 32 klub mindegyike kap 8,6 millió eurót rajtpénzként. A csoport küzdelmek alatt ezt tovább gyarapíthatják, mivel egy győzelem egymillió, míg a döntetlen félmillió eurót ér. A továbbjutás a legjobb 16 közé 3,5 millió eurót, míg a negyeddöntő 3,9 millió eurót jelent. Az elődöntőbe jutás már 4,9 millió eurót jelent. A jövő évi, június 6-i döntő a berlini olimpiai Stadionban lesz, a győztes 10,5 millió, a vesztes 6,5 millió eurót kap.

A meccspénzek mellett az UEFA még további 409,6 millió eurót oszt szét a klubok között a különböző marketing és nemzeti szempontok alapján. Az előző kiírásban győztes Real Madrid például végén 57,414 millió eurót kapott összesen. Az UEFÁ-tól minden olyan bajnokcsapat, amely nem jutott a BL-be 200 ezer eurót kap. A BL selejtezők első körében lévők 150 ezer, a második körbe jutók 175 ezer, míg a harmadik fordulóba kerülők 200 ezer euróhoz jutnak. A 2014-es Szuper Kupa győztes Real Madridnak 3 millió, míg a döntős Sevillának 2,2 millió euró jutott.

A fogadóirodák a BL legnagyobb esélyesének a Bayern Münchent (4/1-es oddsz), a Real Madridot (4/1), a Barcelonát (6/1) és a Chelsea-t (7/1) tartják. A legkevésbé esélyesnek (1000/1-es oddszal) az APOEL Nicosia, a Ludogorec, a Malmő és a Maribor szerepel. Az UEFA ranglistáján az elmúlt öt évet tekintve a Real Madrid vezeti, utána a Barcelona, a Bayern München és a Chelsea következik.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.