BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mától lehet pályázni a kazáncserére

Mától lehet pályázni lakossági fűtéskorszerűsítésre, a beadási határidő régiónként eltérő.

A pályázatkezelő ÉMI Nonprofit Kft. honlapján található tájékoztató szerint mától a közép-magyarországi régióból nyújthatók be a pályázatok, ezt követi majd az észak-alföldi, a dél-alföldi, az észak-magyarországi, a közép-dunántúli, a nyugat-dunántúli, valamint a dél-dunántúli régió.

A rendelkezésre álló keretösszeg egymilliárd forint. A forrást a népesség aránya szerint osztották meg a régiók között.

A pályázat keretében minden olyan, a kazáncserével összefüggő tevékenység támogatható, amelynek szén-dioxid-kibocsátás csökkentése számítható, illetve energiamegtakarítást eredményező hatása energetikai számítással és energetikai tanúsítással igazolható. Az elnyerhető állami támogatás lakásonként legfeljebb az elszámolható költség 40 százaléka lehet, de maximum bruttó 650 ezer forint.

Pályázatot benyújtani legfeljebb 4 lakásból álló, nem iparosított technológiával épített lakóépület részét képező, önálló gépészeti egységgel rendelkező lakás korszerűsítésére lehet. Az egyes lakások tulajdonosai önállóan jelentkezhetnek.

Az államilag támogatott hűtőgép- és fagyasztócsere-programra hétfőtől lehet benyújtani a pályázatokat. Szerdától indul a pályázatok beadása a nyílászárók cseréjére. A három lakossági energiahatékonysági pályázatra összesen 2,72 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás áll rendelkezésre.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.