Messze a német egységtől

Kelet-Berlin sárgás éjszakai fényeit és a nyugati városrész fehérebb megvilágítását mutatja az a kép, amelyet tavaly Chris Hadfield kanadai asztronauta mutatott a világnak. Az ikonikussá vált fotó jól mutatta: több mint húsz évvel a berlini fal leomlása és a német újraegyesítés után is jól látható különbségek vannak a két oldal között – Keleten az energiafaló gázvilágítás dívik máig, Nyugaton ezeket jórész lecserélték már olcsóbb fényforrásokra.


Pedig 1989. november 9-én, a berlini határátkelők megnyitása napján, amely végül a Nyugat-Berlint az NDK-tól elzáró fal ledöntésének a napja is lett, még úgy tűnhetett, a két országrész közötti különbségeket az újraegyesítés feloldja majd. Willy Brandt korábbi kancelláris is optimistán látta a helyzetet a faldöntés utáni napon: „Most, ami összetartozik, együtt fejlődik tovább” – mondta a politikus, aki Nyugat-Berlin polgármestere volt a Fal felhúzásának idején, 1961-ben. Brandt két évvel az 1990-es újraegyesítés után meghalt, így legfeljebb a komoly fejlesztési program elejét – ennek részeként a valutauniót, a Szovjetuniónak fizetett 55 milliárd márkás jóvátételt – láthatta, a hosszú távú hatásokat nem.

Márpedig nem csak az utcai fények mutatják a két országrész között máig élő különbségeket. Amíg 1991-ben az NDK egy főre jutó GDP-je mindössze harmada volt a nyugat-németnek, 2013-ban is csak a 67 százalékát tette ki. A termelékenység csak a nyugati 76 százalékát éri el, pedig a fizetések is jóval alacsonyabbak. Amíg egy átlagos bajor számára az éves elkölthető jövedelem 30–32,5 ezer euró között van, Keleten élő honfitársai ennek alig több mint a felével, 17,8 ezer euróval gazdálkodhatnak.
Amíg nyugaton a munkaképes korúak 5,9 százalékának nincs munkája, a keleti területeken a munkanélküliség 9,7 százalékos – azért nem több, mivel az állástalan fiatalok mind Nyugatra vándorolnak. Ez meglátszik a születések számában is, igaz, szemben az újraegyesítést követő évekkel, amikor az átlagos gyermekszám jócskán egy alá került – szemben a nyugat-német 1,4-gyel), mára kicsit már meg is haladja a nyugati tartományok átlagát.
Az átlagéletkor is jóval magasabb Keleten: Szászország és Thüringia jó részén meghaladja a 48 évet, szemben a déli Baden-Württenberg vagy Bajorország negyven év körüli átlagával.
Mindezt úgy, hogy az oktatás nem feltétlenül rosszabb a keleti részeken: a drezdai, a jénai egyetemről, vagy Merkel alma materéből, Lipcséből jól képzett műszaki szakemberek kerülnek ki – ám ők sem feltétlenül otthon, hanem inkább Nyugatabbra keresik a boldogulást. Az üdítő kivétel az Economist szerint Jéna, ahová a háború után a nyugati zónába költöztetett Zeiss újra egyesülni tudott a kettéválasztott ország keleti részén a negyven év alatt működő Jenoptikkal. A Carl Zeiss világhírű lencse- és lézergyártó pedig vonzza a területen működő cégeket, például a Nasa számára is szállító Asphericont. Ezek a cégek viszont azzal küzdenek, hogy nem találnak megfelelően képzett, fiatal munkaerőt – hiszen azok elmentek Nyugatra munkát keresni.
Pedig a volt NDK fejlesztésére eltérő becslések alapján 1,5–2,5 ezer milliárd eurót költött már a berlini vezetés. A Solidaritätszuschlag néven emlegetett, 1991-ben bevezetett adónemből a 2019-ben kifutó program óriási infraskturális beruházásokat finanszíroztak. Igaz, nagyon rossz helyzetből kellett kihúzni a németeket: a német ipar fejlesztése terén a volt NDK-t nem segítette a nyugatihoz hasonló Marshall-segély, így a keleti vezetés a II. világháború végén lerombolt, széthordott gyárak újraélesztése helyett sok helyen inkább az olcsóbb mezőgazdasági termelést preferálta. Ennek nyoma máig nem tűnt el: a nagy agrárterületek még mindig jellemzik a keleti tartományokat.
Az elkülönülés számtalan területen érhető utol: sokat emlegetik azt a példát, hogy a Bundesliga első osztályába egyetlen kelet-német csapat se tud bekerülni, a DAX indexben, vagyis Németország legnagyobb tőzsdén jegyzett cégei között sincs egyetlen keleti sem. Angela Merkel személye a legjobb példa az újraegyesítésre, hiszen a Kelet-Németországban felnőtt és tanult politikus lassan tíz éve áll hazája élén. A kancellár azonban kivételes példa, a kelet-németek a szövetségi vezetésben még mindig háttérbe szorulnak a Nyugat mögött.
Hogy sikertörténet-e az újraegyesítés? Egy nemrég készült felmérés azt mutatja, ezzel kapcsolatban sincs egyetértés a keleti és a nyugati tartományok között. Míg az előbbiekben élők háromnegyede látja úgy, hogy sikeres volt az integráció, Nyugaton csak a megkérdezettek fele ért egyet ezzel.


A berlini fal ledöntésének évfordulója, november 9. nemcsak az öröm napja, hanem a német történelemből fakadó felelősség napja is – emelte ki a német kancellár vasárnap Berlinben a fal történetével és emlékezetével foglalkozó központi emlékhely (Gedenkstätte Berliner Mauer) új állandó kiállítását megnyitó beszédében. Angela Merkel hangsúlyozta, hogy nincs még egy olyan nap, amelyben annyira összesűrűsödik a huszadik századi német történelem, mint november 9.
A berlini fal „az állami önkény betonba öntött jelképe”, a rabságában élő emberek azonban vissza akarták hódítani szabadságukat, ezért szembeszálltak az önkénnyel és ledöntötték a falat. Győzelmükben nagy szerepe volt a kelet-közép-európai mozgalmaknak és változásoknak, a csehszlovákiai Charta 77-től kezdve a magyar-osztrák határon húzódó vasfüggöny 1989-ben történt lebontásáig - emelte ki Angela Merkel, külön köszöntve az évfordulós ünnepség három vendégét, Lech Walesa volt lengyel államfőt, Németh Miklós volt magyar kormányfőt és Mihail Gorbacsov volt szovjet elnököt.
Este a Brandenburgi kapunál népünnepélyt tartanak Bátorság a szabadsághoz címmel. Az ünnepség csúcspontjaként felengedik a magasba a fal belvárosi nyomvonalán elhelyezett 6888 fehéren világító léggömböt.