BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Három nap munka után kapott Gömöri Zsolt segítséget a végtörlesztéshez?

Egy nap alatt kötötték meg a most távozó MPB-elnök szerződését, és három nap munkaviszony után adták meg neki a támogatást a végtörlesztéshez - állítja a hvg.hu.

Gömöri Zsolt egy nap leforgása alatt elnök lett, felvették főállású munkavállalónak, és be is adta a kérelmet, hova kéri a munkáltatótól járó 3 milliót a végtörlesztéséhez - írta a hvg.hu a Magyar Paralimpiai Bizottság felügyelő bizottságának jegyzőkönyvére hivatkozva. A portál állítja: a teljes vizsgálati jelentés egészen más végkövetkeztetésekre jut, mint amit az MPB nyilvánosságra hozott belőle.

A teljes jelentésben az is szerepel a Gömöri Zsolt végtörlesztéséhez adott támogatásról: a felügyelő bizottság „az ügyvezető szerv mulasztásának tartja, hogy az elnökség nem hozott összegszerű, konkrét határozatot” a Gömörinek kifizetésre került támogatással kapcsolatban. Csakhogy ez a bekezdés sem került bele a jelentésről kiadott sajtóközleménybe.

A hvg.hu információja szerint ritka gyorsasággal zajlott az ügyintézés a most lemondott elnök végtörlesztése körül. Gömörit az MPB közgyűlése 2012. január 27-én választotta meg négy évre elnöknek, majd ugyanezen a napon az elnökség is döntött arról, hogy Gömöri az elnöki tisztséget főállású munkaviszony keretében látja el.

Gömöri a munkaszerződését még aznap megkötötte az MPB-vel, amely részéről az aláíró Deutsch Tamás alelnök és Tordas János elnökségi tag volt. A dátum azért fontos, mert a törvény kimondta, hogy a munkáltatók a munkavállalóik devizahitelek végtörlesztéséhez támogatást legkésőbb 2012. január 30-ig nyújthattak. A felügyelő bizottság megállapította, hogy a paralimpiai bizottság az alig 3 napja munkaviszonyba vett Gömörinek ezen az utolsó napon, január 30-án utalt át 3 millió forintot „támogatás végtörlesztéshez” hivatkozással - írta a hvg.hu.

Az fb megállapította, hogy az átutalás szabálytalan volt, mert a törvény egyértelműen úgy rendelkezik, hogy „az ilyen célra adott kölcsönt a munkáltatónak közvetlenül a hitelintézet folyószámlájára kell átutalnia, nem adható át a munkavállalónak”. Az MPB viszont Gömöri saját számlájára utalta a 3 millió forintot, amit ő sem tagadott, de szerinte erről az akkori gazdasági vezető, a többek közt ezért kirúgott Kovács Brigitta tehet róla.

Gömöri Zsolt többször megismételte, hogy a bankszámlájára beérkezett összeget „késedelem nélkül átutalta a hitelező bankja számára” a végtörlesztésre. Hogy pontosan milyen dátummal, arra nézve nem talált adatot a portál.

A jelentés szerint "az MPB Elnöke részére saját bankszámlájára 2012.01.30.-án, az MPB bankszámlájáról átutalásra került 3 millió forint, ''támogatás végtörlesztéshez'' hivatkozással". Pár sorral lentebb pedig az derül ki, hogy Gömöri Zsolt 2012. január 30-án értesítést kapott az Unicredit Banktól, hogy a hitelszámláján fennálló tartozást megfizette. Márpedig 2012 januárjában még nem volt általános a 4 órás, illetve a napon belüli átutalás.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.