BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Világszerte egyre optimistábbak a cégvezetők

A vezérigazgatók világszerte pozitívabban látják saját vállalatuk növekedési esélyeit, és a foglalkoztatás bővülésére számítanak – derült ki a KPMG felméréséből. A cég közel 1300 vezérigazgatót kérdezett meg világszerte, akik szerint a legfőbb kihívás jelenleg az ügyfelek megtartása, a piaci verseny, valamint a piacképes termékek gyártása.

Az európai vezérigazgatók közül tízből heten bíznak a világgazdaság erősödésében a következő három évben. Az ázsiaiak kétharmada, az amerikaiak fele látja hasonlóan a helyzetet. Az európai vezetők 70 százaléka, valamint az ázsiaiak 68 százaléka saját vállalatának növekedési ütemét is pozitívabban látja, mint tavaly.

„Az Egyesült Államok gazdasága egy ideje erősödik, nem véletlen, hogy az amerikai válaszadókhoz képest Európa és Ázsia ügyvezetői pozitívabban látják a jövőt, mint egy éve” – mondta John Veihmeyer, a KPMG International globális elnök-vezérigazgatója. A válaszadók 78 százaléka 2018 közepén már lehetségesnek tartja a foglalkoztatás bővítését is, vagyis három éven belül a világ ügyvezetőinek több mint kétharmada kiteszi majd a „munkatársat keresünk”-táblát.

A KPMG szerint a világ ügyvezetői az egyre növekvő versenyképességi kényszer miatt óriási nyomás alatt állnak. A vezetők 86 százaléka az ügyfelek lojalitása miatt aggódik, 72 százalék a technológiai lemaradástól fél, 68 százalékukat a versenytársak előretörése foglalkoztatja, 66 százalék pedig termékei és szolgáltatásai piacképességének fenntarthatósága miatt aggódik a következő három évben.

A megkérdezett vezérigazgatók jelentős, 44 százaléka viszonylag elégedett jelenlegi üzleti stratégiájával, és csupán 5 százalék elégedetlen azzal. A vezetők közel 30 százaléka számít arra, hogy vállalata jelentősen átalakul majd a következő három évben. Bár a cégek első emberei pontosan tudják, mekkora szükség van az üzleti modellek átgondolására a fennmaradás és a fejlődés érdekében, csaknem harmaduk szerint cégük lényegesen kevesebb kockázatot vállal, mint amekkorára a növekedés érdekében szükség lenne.
John Veihmeyer szerint a cégvezetők közül egyre többen vélik úgy: tudatosabban kellene kockázatot vállalniuk, és ha meg akarják őrizni pozíciójukat, vagy versenyelőnyt szeretnének kivívni, bizonyos dolgokon változtatniuk kell.

A nagyvállalatok ügyvezetőit jelenleg fontossági sorrendben az új növekedési stratégiák, az ügyfélközpontúság, a földrajzi terjeszkedés, a költségcsökkentés, a gyorsabb piaci áttörés és az innováció elősegítése foglalkoztatja.

Az ügyvezetők többsége fontosnak tartja az országon kívüli terjeszkedést. Az Egyesült Államok vezérigazgatói Európát, azon belül is leginkább Közép-Európát emelték ki elsődleges irányként, majd Dél-Amerikát és Kínát említették. Ezzel szemben Kína, Japán, az Egyesült Királyság, Németország, Spanyolország és Franciaország ügyvezetői az USA felé terjeszkednének elsősorban.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.