BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Titokban ismét Kínában járt Észak-Korea vezetője

Feltehetően ismét Kínában tárgyalt Kim Dzsong Un észak-koreai vezető, nyilvánvalóan azért, hogy tovább erősítse országa kapcsolatát hagyományos szövetségesével, mielőtt találkozik Donald Trump amerikai elnökkel – jelentették hírügynökségek meg nem nevezett forrásokra hivatkozva és bizonyos jelek alapján. Az észak-koreai diktátor alig egy hónap alatt másodszor egyeztetett Kínában.

A jelentések szerint egy észak-koreai repülőgép szállt le hétfőn az északkelet-kínai Talien város repülőterén egy phenjani tisztségviselővel a fedélzetén, majd néhány órával később visszarepült.

Bizonyos körülmények – biztonsági intézkedések, forgalomkorlátozás a városban és a repülőtéren – arra utaltak, hogy az illető maga Kim Dzsong Un lehetett – mondta egy meg nem nevezett forrás.

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető (b2) és Hszi Csin-ping kínai államfő (j1) márciusi találkozójukon Pekingben, feleségeik mellett
Forrás: AFP PHOTO / CCTV

Erősítette a gyanút az is, hogy Talien és Phenjan között nincs menetrend szerinti járat, az NHK japán köztévé híradásában pedig elhangzott, hogy a szóban forgó repülőgépet Kim Dzsong Un szokta használni. A NHK felvételeket is közölt a reptéren várakozó gépről, amely mellett egy másik gép is volt, ugyancsak az Air Koryo észak-koreai légitársaságé.

Hszi Csin-ping elnök maga is Talienben tartózkodik, ahol részt vesz az első kínai repülőgép-hordozó próbaútja alkalmából rendezett keddi ünnepségen.

Kim Dzsong Un március végén járt először Kínában, és találkozott Hszi Csin-pinggel. Akkori háromnapos látogatását is titkolták, és csak a vizit utolsó napján erősítette meg a kínai állami média, hogy az észak-koreai vezető Pekingben járt.

A talieni biztonsági intézkedéseket és forgalomkorlátozást megerősítették sokan a kínai közösségi médiában. A japán média híradásaiban felvételeket tett közzé a városon áthaladó, fekete limuzinokból álló konvojról. A kínai külügyi szóvivő mindazonáltal keddi sajtóértekezletén kérdésre sem volt hajlandó megerősíteni, hogy az észak-koreai vezető Talienben járt volna hétfőn.

Mint fogalmazott, nincsenek róla nyilvánosságra hozható információk. A japán kormány ugyanakkor közölte, hogy gyűjti az információkat Kim Dzsong Un állítólagos újabb kínai látogatásáról.

Azóta, hogy az amerikai elnök bejelentette tervezett találkozóját Kim Dzsong Unnal, Kína el akarja kerülni, hogy a Phenjant érintő nemzetközi diplomáciai törekvések mellékszereplőjévé váljon.

Észak-Koreának viszont az a célja elemzők szerint, hogy támogatót szerezzen magának az atom- és rakétaprogramjáról szóló tárgyalásokon, erős kapcsolata Pekinggel vésztartalékként szolgáljon, ha kudarcba fulladnak az Egyesült Államokkal elkezdendő tárgyalások.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.