BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Theresa May szerint az EU-tagállamok kezdik előtérbe helyezni saját érdekeiket

Theresa May szerint ideje, hogy az Európai Bizottság komolyan vegye a brit EU-tagság megszűnése utáni kapcsolatok feltételrendszerére kidolgozott londoni javaslatokat.

A konzervatív párti brit miniszterelnök a The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lapnak kijelentette: London úgy tapasztalja, hogy a bizottság nagyon erőteljesen igyekszik kitartani saját merev álláspontja mellett, saját érdekeinek nézőpontjából tekintve a Brexit-folyamatra.

May alig burkolt utalást tett arra, hogy lehetségesnek tartja a megegyezést az EU-tagállamok meghatározó vezetőivel akár az Európai Bizottság megkerülésével is. Elmondta: gyümölcsöző tárgyalásokat tartott mások mellett Angela Merkel német kancellárral, és

általában is az a benyomása, hogy az európai vezetők kezdik fontolóra venni saját gazdaságuk, saját népük érdekeit és Európa egészének jövőjét.

Hozzátette: véleménye szerint megvan a készség az uniós országokban a konstruktivitásra, annak felismerésére, hogy „az óra ketyeg”, és most már tényleg el kell kezdeni tárgyalni.

Az Európai Bizottság számára kidolgozott legújabb brit kormányzati javaslatcsomagról a miniszterelnök azt mondta: az indítvány azt jelenti, hogy Nagy-Britannia az EU-tagságról két éve tartott népszavazás döntésének megfelelően kilép az EU-ból, de oly módon, hogy

eközben védelmet biztosít a nagy-britanniai munkahelyeknek.

Theresa May konzervatív párti brit miniszterelnök
Fotó: AFP

Theresa May és kabinetjének tagjai pénteken egész nap Chequersben, a brit kormányfők Londontól 65 kilométerre északnyugatra fekvő vidéki rezidenciáján tárgyaltak arról, hogy Nagy-Britannia milyen típusú kereskedelmi kapcsolatokat alakítson ki az unióval a brit EU-tagság megszűnése után.

A kormányülésről péntek éjjel kiadott háromoldalas közlemény szerint London közös szabadkereskedelmi térség létrehozását javasolja az EU-nak a fizikai áruk forgalmának szabályozására, biztosítva a „súrlódásmentes” kereskedelmet Nagy-Britannia és az EU között a Brexit után is. A brit kormány indítványa szerint London és az EU közös szabálygyűjteményt tartana fenn minden áruféleség kétoldalú forgalmára. A javaslat alapján Nagy-Britannia és az EU fokozatosan kialakítana egy olyan vámszabályozási rendszert is, amelyben

szükségtelen lenne a vámellenőrzés a kétoldalú kereskedelemben, olyan módon, mintha Nagy-Britannia és az Európai Unió „kombinált vámtérséget” alkotna.

A brit kormány a jövő héten részletesen is előterjeszti javaslatait egy úgynevezett fehér könyvben.

A chequersi kormányülésen elfogadott új javaslatcsomag összességében jóval szorosabb jövőbeni kapcsolattartást indítványoz az Európai Unióval, mint amilyent a kormányon és a kormányzó Konzervatív Párton belüli keményvonalas Brexit-párti tábor látni szeretett volna.

Fotó: AFP/ Tolga Akmen

Theresa May a kormányülés után a BBC-nek nyilatkozva kijelentette, hogy javaslatot a kabinet kollektív döntéssel fogadta el, de egybehangzó vasárnapi brit sajtóértesülések szerint a konzervatív frakció Brexit-tábora lázadozik, és

a frakción belül állítólag terjed egy levél, amely a vezetőváltási folyamat elindításának támogatására biztatja a képviselőket.

A Konzervatív Párt szabálykönyve szerint azonban ehhez az alsóházi képviselőcsoport legalább 15 százalékának csatlakozása szükséges. Ez azt jelenti, hogy minimum 48 képviselőnek kellene aláírását adnia egy ilyen kezdeményezéshez; a The Sunday Times tudomása szerint egyelőre „hozzávetőleg tízen” jelezték hajlandóságukat egy esetleges vezetőváltási indítvány támogatására.

Ha minimális támogatás meg is lenne, a bizalmatlansági indítványt teljes körű frakciószavazásra kellene bocsátani, és a jelenlegi támogatottsági számok alapján valószínűtlennek tűnik, hogy az alsóházi pártcsoport többsége megszavazná Theresa May eltávolítását a párt éléről és így a kormányfői tisztségből.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.