BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kásler Miklós valósággal önti a pénzt az egészségügybe

Az ország 13 megyéjében újulnak meg vagy épülnek új nővérszállók a közeljövőben.

A beruházások 8,5 milliárd forint uniós forrásból valósulnak meg az emberi erőforrások miniszterének bejelentése szerint. Kásler Miklós elmondta,

négy helyszínen – Kaposváron, Kecskeméten, Szombathelyen és Nyíregyházán – új nővérszálló épül, további 12 helyszínen pedig a meglévőket újítják fel, bővítik, korszerűsítik.

A miniszter hangsúlyozta, a kormány kiemelt figyelmet fordít az egészségügy fejlesztésére, amibe nemcsak az infrastruktúra tartozik bele, hanem a beteggel kapcsolatban álló szakdolgozók munka- és életkörülményei is.

Kásler Miklós, az EMMI minisztere
Fotó: MTI Fotó/Kovács Tamás

Úgy fogalmazott, a munka igazi minőségét az adja, hogy kik dolgoznak az egészségügyi intézményekben és azt milyen minőségben teszik. Ezért – emelte ki – 2010 óta számos alkalommal került sor az egészségügyi dolgozók különböző rétegeinek támogatására és béremelésekre.

Kiemelte azt a legutóbbi kormánydöntést, amely szerint az elkövetkező négy évben négy lépcsőben 72 százalékkal emelkedik az egészségügyi szakdolgozók bére.

Kásler Miklós a nővérszállók megújítása kapcsán elmondta, a beruházással 1600 szakdolgozó lakhatását tudják biztosítani.

Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár arról beszélt, ez a program hozzájárul ahhoz, hogy jelentősen javuljanak a szakdolgozók lakhatási körülményei. Hozzátette,

reméli, hogy ezeket a nővérszállókat akkor is az otthonuknak tekintik a kórházi dolgozók, ha ez a lehetőség időszakos megoldás a számukra.

Gondos Miklós, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója elmondta, a cél az, hogy olyan körülményeket teremtsenek a szakdolgozóknak, hogy azok ne külföldön vállaljanak munkát. A beruházások 2020-ig fejeződnek be.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.