Nem 2018-ra lesz a legbüszkébb Putyin

Vlagyimir Putyint márciusban több mint 67 százalékos részvétel mellett, a szavazatok csaknem 77 százalékával választották meg negyedik államfői mandátumára. A mozgósítási rekord akkor is figyelmet érdemel, ha arra árnyékot vet, hogy az államfő legharsányabb bírálóját, Alekszej Navalnijt egy korábbi, vitatott bírósági ítélet miatt eltiltották a részvételtől – ami egyébként csak a kezdete volt

az év során elszenvedett megpróbáltatásainak.

Újabb – ígérete szerint utolsó – ciklusának nyitányaként Putyin összefogásra hívott fel egy „igazi áttörés” és az ország felvirágoztatása érdekében. Modernizációt, demokratizálódást, az élet javítását és meghosszabbítását ígérte. Mindez, együtt a kampány során felvillantott Mars-misszió és Holdra szállás terveivel egy felívelő korszak kezdetét sejttette.

Hideg zuhanyként érte azonban a lakosságot, hogy a kormány váratlanul, mintegy a – Moszkva számára bombasikernek bizonyult – labdarúgó világbajnokság árnyékában, meghirdette a nyugdíjkorhatár emelését. A tervezett reform, amely sokak szerint szinte megérhetetlenné tette időskori ellátást, felháborodást, utcai megmozdulásokat váltott ki, és aláásta az orosz vezetés támogatottságát.

Az elnök kénytelen volt személyesen kezdeményezni a tervezett változások enyhítését, de megfigyelők szerint a csalódottság így is megbolygatta az Oroszországban az évszázad eleje óta tartó Putyin-korszakban kialakult társadalmi konszenzust, amelynek értelmében az emberek a létbiztonság érdekében hajlandóak elviselni szabadságjogaik korlátozását. Erre figyelmeztető jelzés volt, hogy a 22 régiójában megtartott szeptemberi vezetőválasztás közül négyben második fordulót kellett tartani, sőt, egyben később, csalás miatt, új választást kellett kiírni.

Öt körzetben végül nem a kormányzó Egységes Oroszország párt jelöltje győzött.

Elemzők a történteket azzal is magyarázták, hogy elmúlt a Krím 2014-ben történt elcsatolását övező eufória, és lendület sem a gazdaság, sem az életszínvonal növekedésében nem észlelhető Oroszországban. A növekedést visszahúzzák az ukrajnai és a szíriai beavatkozás, valamint az emberi jogok megsértése címén bevezetett nyugati gazdasági büntetőintézkedések, amelyek annak ellenére is harapnak, hogy a protekció alá helyezett orosz mezőgazdaság felvirágzott.

Súlyos csapás mért Oroszország nemzetközi pozícióira a márciusban kirobbant Szkripal-ügy.

A Szergej Szkripal volt orosz-brit kettős ügynök és lánya ellen Angliában megkísérelt mérgezéses merényletkísérlet miatt London és a vele szövetséges és szolidáris államok, illetve Moszkva csaknem háromszáz diplomatát utasított ki kölcsönösen.

A botrány miatt, amelyet a Nyugat vegyi fegyver bevetéseként kezelt – és amelyben az orosz fél ártatlannak vallotta magát – az Egyesült Államok gazdasági büntetőintézkedéseket vezetett be Oroszország ellen. Ezek igazán húsba vágó második körének meghirdetése – amely kiterjedhet a kereskedelem és a közvetlen légiforgalom leállítására, valamint a kétoldalú diplomáciai kapcsolatok lefokozására is – a következő évre tolódott ki. A büntetőintézkedések érzékenyen érintették a rubel árfolyamát, amelyre negatívan hatott az olajár esése is.

Noha az egymással szemlátomást rokonszenvező Putyin és Donald Trump amerikai elnök között júliusban Helsinkiben végre sikerült tető alá hozni az első csúcstalálkozót, a mélypontra süllyedt kétoldalú viszony továbbra sem javult. A jobbulás lehetőségét gyakorlatilag kizárja, hogy az amerikai politikai elit zöme rendíthetetlenül hisz a 2016-os amerikai elnökválasztásba történt orosz beavatkozásban.

A hangulaton nem javít a felek geopolitikai érdekekeinek változatlan szembenállása, ami az év végén – a Kercsi-szoros közelében történt orosz-ukrán tengeri incidens nyomán – meghiúsította az Argentínában a G20-csúcs alkalmából tervezett Putyin-Trump különtalálkozót.

Pedig a feleknek, akár csak a világpolitikai súlyuknál fogva is, nyomós okuk lett volna leülniük egymással, hogy a regionális válságok mellett megvitassák, hogy milyen hadászat helyzet alakul ki a világban, ha az amerikaiak olyan alapvető fegyverzetcsökkentési egyezményeket fognak felmondani, mint az INF ls a Start-3- szerződés. Arról az elemezői vélemények megoszlanak, hogy Washington elhatározásában szerepet játszott-e Putyinnak az új orosz hiperszonikus fegyverek kifejlesztéséről tett márciusi bejelentése.

Bár az orosz-európai kereskedelem a szankciók dacára is bővült az év folyamán, sőt, északon és délen is jól halad nyugat felé a csővezeték építése, a öreg kontinens NATO- tagállamai és uniós országok Oroszországgal szembeni szankciók ügyében – anyagi veszteségeik dacára – továbbra is egységesen tartották magukat a szövetségesi hűséghez és az euroatlanti szolidaritáshoz.

Nyugati vonatkozásban tehát az ukrajnai bevatkozás problémája továbbra is az orosz ambíciók legfőbb kerékkötője maradt.

Moszkvának tehát továbbra sem maradt más mozgástere, mint az, hogy Indiától Szaúd-Arábiáig tovább bővítés együttműködését a kevésbé finnyás hatalmakkal, és erősítse „stratégiai partnerségét” Pekinggel, amellyel – mint arra orosz politikusok rámutatnak – kapcsolatai még sohasem voltak ilyen jók.

Az amerikai csapatkivonás bejelentésével Moszkva az év végén rég várt, fontos részsikert könyvelhetett el a közel-keleti befolyási központjává formázott Szíriában. Igaz, külső nagyhatalomnak valódi győztesként még nem sikerült távoznia abból a régióból.