BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felforgathatják a piacot a mesterséges gyémántok

A gyémántbányák elkezdődött kimerülése miatt már az iparág óriásai is ráálltak a mesterséges kövek gyártására.

A mesterségesen, laboratóriumi körülmények között előállított kövek gyártása ma még csak az egy százalékát teszi ki a gyémántokénak.

Ám ez az arány fokozatosan nőhet, különösen, hogy a mesterséges kövek jóval olcsóbbak, ami különösen a fiatalabb, Z generáció számára fontos szempont

– mondta Juhász Gergely, a nemesfém-befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója a Bain & Company and the Antwerp World Diamond Centre legutóbbi globális gyémántipari jelentése alapján.

A cég közleménye szerint a gyémánt-iparágnak most azzal a kihívással kell megküzdenie, vajon hogyan lesz képes a mesterséges gyémántok iránti kereslet növekedését kihasználni arra, hogy eközben a természetes kövek eladása se essen vissza jelentősen.

Új piaci szereplők léptek be a mesterséges gyémántokat előállító, elosztó és kereskedő szektorba. Mindenekelőtt a világ egyik legnagyobb gyémánttermelője, a dél-afrikai De Beers, amely a laboratóriumban előállított új divatékszer-márkáját, a Lightboxot 2018 májusában dobta piacra. Jócskán hozzájárulva ezzel a mesterséges gyémántok elismertségének növekedéséhez, ami a vevők figyelmét csak még jobban ráirányította e termékre.

A képen egy nyersgyémánt
Fotó: AFP/BEN STANSALL

Mesterséges gyémántnak azokat a gyémántkristályokat hívják, amelyek technológiai folyamatok során jönnek létre, szemben a természetben előforduló kristályokkal. Laboratóriumi körülmények között ma már évente több mint 1,5 millió karátnyi csiszolt gyémántot állítanak elő, s ez a mennyiség 2019-ben csak tovább nőhet – mutatott rá Juhász Gergely.

A Bain & Company and the Antwerp World Diamond Centre legutóbbi globális gyémántipari jelentése szerint hosszabb távon három fő tényező befolyásolja majd a szektor jövőjét.

Kimerülő gyémántbányák

A meglévő gyémántbányák kimerülése következtében a nyersgyémánt kitermelése egyre jobban visszaesik.

Míg tavaly még 150 millió karát gyémántot hoztak felszínre, addig a Bain & Company optimista előrejelzése szerint 2030-ban már csak 120 milliót fognak, de kedvezőtlenebb esetben akár az is elképzelhető, hogy mindössze 100 milliót.

Eközben a drágakő-minőségű mesterséges gyémántok egyre olcsóbbá válnak. Kiskereskedelmi áruk az utóbbi két évben közel a felére esett, míg a nagykereskedelmi áruk még ennél is jobban, kevesebb mint az egyharmadára.

Amennyiben a bányákból gyémántokat kitermelő iparág képes lesz megkülönböztetni a köveit azoktól, amelyeket laboratóriumokban állítanak elő (például úgy, hogy a laboratóriumi gyémántokat inkább divatékszerekként pozícionálja, mint sem luxuscikkekként), akkor elérheti, hogy a természetes gyémántok iránti kereslet – értékben kifejezve – 2030-ra csak 5-10 százalékkal essen vissza.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.