BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ferenc pápa: a háború csak halált és pusztítást hoz

A katolikus egyházfő kijelentette, hogy a világ több részén „borzalmas” feszültség érezhető.

A Kászim Szulejmáni iráni tábornok megölése miatt kialakult nemzetközi feszültség enyhítését szorgalmazta Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében.

A katolikus egyházfő kijelentette, hogy a világ több részén „borzalmas” feszültség érezhető. „A háború csak halált és pusztítást hoz” – mondta Ferenc pápa.

Fotó: AFP

Minden féltől azt kérte, hagyja

nyitva az ajtót a párbeszéd előtt, tanúsítson önfegyelmet és kerülje az ellenségeskedést. Ferenc pápa néma imára szólította fel a Szent Péter téren levőket.

Kászim Szulejmán halálát követően a szentszéki szóvivő közölte, hogy

a pápa folyamatosan követi a közel-keleti térség eseményeit. A Vatikánt többek között a Teheránban szolgáló apostoli nuncius tájékoztatja a fejleményekről.

Január 6-án Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában mutat be misét Vízkereszt ünnepén, amely Olaszországban egyházi és állami ünnep is egyben. A Szent Péter tér felé vezető sugárúton jelmezes felvonulással életre kel a napkeleti bölcsek menete, a három király Ferenc pápának adja át a gyermek Jézusnak szánt ajándékokat.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.