BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Izrael nagykövete: Magyarország azon kevés állam közé tartozik, amely kiáll Izrael mellett

Évtizedek óta igaztalan támadások kereszttüzében áll Izrael, az utóbbi időben Magyarország is hasonló sorsra jutott – mondta Jákov Hadasz-Handelszman.

„Vannak fontos ­projektjeink, például világszínvonalú lélegeztetőgépeket gyártunk közösen Magyarországon – mondta Jákov Hadasz-Handelszman, Izrael budapesti nagykövete a Magyar Nemzetnek. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter izraeli látogatásáról azt mondta, hogy a vizitnek volt egy rendkívül fontos politikai dimenziója:

Magyarország ugyanis azon kevés állam közé tartozik, amely kiáll Izrael mellett a nemzetközi színtéren

Hozzátette:

Országom pedig nagyon hálás Budapestnek, amiért nem fél felszólalni az Izraellel szembeni, előítéleteken alapuló politikai támadások ellen.

 

Jákov Hadasz-Handelszman arról is beszélt, hogy esélyt kell adni Donald Trump amerikai elnök béketervének. Úgy vélekedett, hogy nem lehet elutasítani egy béketervet pusztán azért, mert Trump nevéhez kötődik, vagy épp arra hivatkozva, hogy az izraeli-palesztin békefolyamat halott.

Jákov Hadasz-Handelszman, Izrael budapesti nagykövete megbízólevele átadásán, jobbról Áder János köztársasági elnöknek
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

„Arról nem is beszélve, hogy az EU eddig semmit nem tett le az asztalra a béke érdekében. Washingtonnak most lega­lább van egy terve. Adjunk esélyt neki!” – jelentette ki.

„Sajnos nagyon kevés ország látja be azt, hogy most legalább van egy terv az asztalon, ami ilyen vagy olyan irányban elmozdíthatja az évtizedes patthelyzetet. Magyarország szerencsére köztük van” –tette hozzá.

Trump béketerve teljesen átrajzolná Izrael térképét

Az amerikai elnök terve több tízmilliárdos fejlesztési pénzeket, egy új fővárost és elsőként azt a megoldást is tartalmazza, amely összekötné Gázát Ciszjordániával.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.