BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Koronavírusos a Mercedes csapat egyik tagja

A versenyzők jól vannak.

Megfertőződött a koronavírussal a világbajnoki címvédő Mercedes Forma-1-es csapatának egyik tagja, de az istálló szóvivője szerint a két versenyző, a hatszoros vb-győztes brit Lewis Hamilton, valamint a finn Valtteri Bottas jól van.

A brit istálló a Nürburgringen sorra kerülő hétvégi Eifel Nagydíjra készül, melyen Hamilton egy sikerrel beérheti a hétszeres világbajnok Michael Schumacher 91 futamgyőzelemből álló rekordját.

A helyzetet a Nemzetközi Automobil Szövetséggel együttműködve, a szervezet vonatkozó előírásai szerint kezeltük és kezeljük

– nyilatkozta a Mercedes szóvivője, de további részleteket nem árult el az esetről.

A két héttel ezelőtti Orosz Nagydíjon 10 koronavírusteszt hozott pozitív eredményt, ami az eddigi legtöbb, de ezek mindegyikét a kisegítő személyzet tagjai adták. Az F1 az idény júliusi rajtja óta nagyon szigorú előírások mentén működik minden versenyhétvégén, rengeteg az ellenőrzés, és még a csapatokon belül is korlátozott az átjárás, illetve a kontaktlehetőség.

Fotó: Kirill KUDRYAVTSEV / AFP

A versenyzők közül eddig csak Sergio Pérez, a Racing Point mexikói pilótája kapta el a vírust, ő emiatt két futamot hagyott ki augusztusban.

A Szocsiban két hete rendezett Orosz Nagydíj volt az első július óta, amelyen jelentősebb számú néző volt jelen. A szervezők közlése szerint naponta 30 ezren voltak kíváncsiak a programra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.