BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Első körben közel 10 ezer adag vakcina érkezett Magyarországra

Megérkezett az Európai Unió összes tagállamába, így Magyarországra is a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcinája.

Szombaton érkezett meg az Európai Unió összes tagállamába, így Magyarországra is a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcinája – közölte a Pfizer Magyarország ügyvezető igazgatója szombaton a közmédiával.

Vereckei Péter azt mondta, hogy az első „szimbolikus szállítmányban” 9750 adag vakcina található, de a következő hetekben a szerződésben meghatározott feltételek szerint rendszeresen szállítanak majd oltóanyagot a kormány által kijelölt oltópontokra.

A Pfizer és a BioNTech márciusban jelentette be, hogy közösen oltóanyagot fejleszt a koronavírus ellen, 280 nappal később pedig meg is érkeztek az első vakcinák Magyarországra – emelte ki.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ismertette: a fejlesztés során a klinikai vizsgálatokban 44 ezer önkéntes vett részt, és 150 klinikai centrum egészségügyi szakemberei dolgoztak azon, hogy a vizsgálatok sikeresek legyenek. A klinikai vizsgálatok során a vakcina 95 százalékos hatékonyságot mutatott, és jellemzően csak helyi reakciók alakultak ki az oltás beadása után – mondta.

Vereckei Péter beszélt arról is, hogy a vakcinát mínusz 70 Celsius-fokon kell szállítani, ezen a hőmérsékleten hat hónapig, utána 2-8 fokon további öt napig tárolható, feloldás után pedig hat órán keresztül stabil.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.