BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A brit vírusmutációt is vizsgálja az NNK

A vakcinafejlesztés szempontjából fontos lehet a kutatás.

A vakcinafejlesztés szempontjából fontos lehet a brit vírusmutáció vizsgálata a Nemzeti Népegészségügyi Központban (NNK)

– mondta a kutatás laborvezetője hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Kis Zoltán virológus hozzátette: a mutáns vírust már izolálták, most a „felszaporításán” dolgoznak. A tervek szerint megvizsgálják, hogy az eredeti vírussal fertőzött betegek savója miként viszonyul a vírusmutációhoz.

Elmondta: ha azt tapasztalják, hogy az immunrendszer hasonló mértékben semlegesíti az új vírust, akkor egyelőre nem kell módosítani a vakcinát.

Ha azonban a vírusokban bekövetkezik annyi és olyan szintű mutáció, hogy azzal az immunrendszer már nem tud mit kezdeni, akkor a vakcinán változtatásokat kell majd végrehajtani

– fejtette ki.

Fotó: AFP

A Nemzeti Biztonsági Laboratóriumban most vizsgált N501Y (brit) variánsról úgy tűnik, hogy a mutációja során „előnyhöz jutott” a már ismert koronavírushoz képest.

Valószínűleg jobban tud kötődni az emberi receptorokhoz, vagyis kevesebb vírus is képes valakit megfertőzni.

Ugyanez a mutációs pont megtalálható az új dél-afrikai és az új brazil vírusban is – tette hozzá, megjegyezve, hogy az utóbbiaknak további mutációik is vannak.

Dél-Afrikában már egyre jelentősebb a mutáns vírus térnyerése, Dánia és Hollandia pedig már arra készül, hogy pár hónapon belül új mutáns vírus veszi át a mostani helyét – közölte Kis Zoltán.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.