BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ekkor térhetnek vissza nézők a Premier League-be

A tervek szerint az utolsó fordulót nézők előtt játszhatják.

Boris Johnson brit miniszterelnök bejelentése szerint májusban visszatérhetnek a stadionokba a futballszurkolók.

Johnson hétfő este azt mondta,

a terv szerint május 17. után engednének be szurkolókat a létesítményekbe, így a Premier League utolsó, május 23-i fordulójában tíz csapat is nézők előtt fogadhatná ellenfelét.

Az alacsonyabb osztályú ligák május 9-én zárulnak, ugyanakkor a feljutásért zajló rájátszást már a helyszínen is figyelemmel követhetnék a drukkerek. Az FA Kupa döntője még zárt kapus lenne, mert azt május 15-én rendezik.

Fotó: Ben STANSALL / AFP

A kormány tervei szerint a nagyobb kültéri létesítményekbe 10 ezer ember mehet majd be, a kisebbekbe pedig négyezer, vagy a teljes befogadóképesség maximum fele.

A fedett csarnokok esetében ezer fő, vagy ugyancsak a teljes befogadóképesség maximum fele lesz a limit.

A sportesemények és egyéb szórakoztató programok esetében legkorábban június 21-től oldhatják fel teljesen a korlátozó intézkedéseket. Eszerint az idén nyárra halasztott labdarúgó Európa-bajnokság utolsó londoni csoportmeccse (Anglia-Csehország, június 22.), valamint a torna végjátéka, a két elődöntő és a finálé már a telt házas Wembley Stadionban lehet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.