A verseny kényszeríti ki a modellváltást

– Hogyan kerül az igazságügyi miniszter a Miskolci Egyetem kuratóriumának élére?

Varga Judit: Miskolcon születtem, itt élnek a szüleim, a rokonaim, és én is erre az egyetemre jártam, amely szerintem az ország legszebb campusa. Így számos egykori diákhoz hasonlóan engem is elkísérnek a selmeci és eperjesi hagyományok. A kormányzat tavaly nekilátott egy igen nagy fokú strukturális átalakításnak, miskolciként pedig elsőként engem kérdeztek meg. Később a kezdeti segítségből feladat- és munkavégzés lett. Nem vagyok álláshalmozó, de sohasem tudtam, sohasem akartam elszakadni ettől a várostól és az egyetemtől. Itt nőttem fel, ez az én alma materem. Sokat köszönhetek Miskolcnak, s most szeretnék visszaadni valamennyit a városnak abból, amit tőle kaptam az évek során. A rosszízű kritikára pedig azt szoktam válaszolni, hogy míg egy kormányzati megbízatás mindig határozott idejű, a miskolci kötődés egy életre szól.

– Horváth Zita lett az intézmény első női és bölcsész rektora. Új időszámítást is jelent ez?

Horváth Zita: Bizonyos szempontból igen. A világ első műszaki felsőoktatási intézménye volt a Selmeci Akadémia, amely Sopronba költözött, végül Miskolcon kötött ki. A mérnöki szemlélet meghatározó volt egészen a 80-as évekig, amikor jöttek a jogászok, a gazdászok, a 90-es évek elején a bölcsészek és az egészségtudományi kar, végül a zenészek. Igazi tudományegyetem lett a miénk. A bölcsészek idestova 30 éve vannak jelen az egyetemen. Nem ördögtől való tehát, hogy ez a kar is ad egy rektort, mint tette korábban a többi. Ráadásul jómagam diákból lettem oktató, kari vezető, majd az egyetem általános rektorhelyettese. Végigjártam a szamárlétrát. Úgy érzem, minden képességem megvan a feladat elvégzéséhez, s amihez nem annyira értek, abban segítenek a kollégáim. Így lesz ez csapatmunka.

– A felülről irányított és kikényszerített modellváltástól hangos a közélet. De mi történt Miskolcon? Hogyan érinti az átalakulás az intézményt? Ki miben látja az előnyöket vagy éppen a hátrányokat?

V. J.: Természetesen, mint mindig, most is megkapjuk az ellenzéktől a szokásos elutasító narratívát. Éppen csak azt felejtik el, hogy ezelőtt évekig ők mondták, hogy a felsőoktatás mielőbbi reformjára van szükség, mert elavult, nem versenyképes. Most elérkezett a modellváltás, de ez sem jó nekik. Miskolcon egyébként zökkenőmentesen zajlott az új struktúrára való átállás. Mindenki reménykedve tekint a friss modellre, mert meglátták benne nemcsak az egyetem, a város, hanem az egész régió fejlődési lehetőségeit is. Nagyon hálás vagyok ezért a helyieknek.

A kihívás hatalmas: egy eddig államháztartási reflexekkel működő intézménynek most az üzleti élet szabályait kell megtanulnia, hogy a gazdasági és társadalmi szereplőkkel való együttműködés előnyeit szabadon és felelősen kihasználva igazítsa oktatási-kutatási-szolgáltatói tevékenységét a XXI. századi európai felsőoktatás elvárásaihoz. Mindezen átalakulás folyamán az Universitas Miskolcinensis Alapítvány mint fenntartó nemcsak az állam által biztosított támogatásokkal, hanem új piaci és uniós források bevonásával, valamint a stratégiai irányok kijelölésével is segíti az egyetemet. Bár a működés keretei megváltoznak, a lényeg változatlan marad a hallgatók számára.

Megmaradnak az államilag támogatott képzések, az ösztöndíj-lehetőségek, a hallgatói juttatások. Viszont a piac bevonásával sokkal több lehetőséget tudunk majd kínálni az egyetemen tanulóknak a pályájukra való gyakorlati és elméleti felkészüléshez. Ezt én hallgatóközpontú modellváltásnak nevezném, mert számunkra mindig is ők szerepeltek az első helyen. Értük, az ő érdekükben zajlik a modellváltás, és reméljük, ők lesznek az egész folyamat legnagyobb nyertesei.

H. Z.: Ez egy új rendszer, amelyet a verseny kényszerít ki. Gondoljunk csak a tömegkommunikációnak az elmúlt harminc évben végbement fejlődésére. Egykor „bunkófonnak” hívták a mobilkészülékeket. Most már vásárolni se megyünk nélkülük. Annál is inkább, mert ma már digitális a bevásárlólista. Ha a változás tényét mindenki elfogadja, akkor miért lenne kivétel a felsőoktatás? Ez az ágazat ugyanakkor nehezen mozdul. Olyan, mint egy szép nagy vitorlás. A kuratórium a navigátor és a stratéga, én pedig a kormánykeréknél állok. Mindenkinek megvan a maga feladata. Nyilvánvaló, hogy most szokunk össze, akár egy jó legénység tagjai. Előnynek gondolom, hogy rugalmasabbá váltak a keretek, amelyek mentén dolgozunk. Több szem többet lát alapon érettebb döntések születhetnek. Hátrányokról még nem beszélnék, s a jövőben sem szeretnék. Én optimistán állok az együttműködéshez. Persze kisebb vitákra számítok, de mutasson egy családot, ahol mindenben egyetért mindenki.

– Összességében hogyan látják a felsőoktatás átalakulását? Megmarad-e például az egyetemi autonómia?

V. J.: Miért ne maradna meg? Most teljesedik csak ki igazán! Az egyetem oktatói, kutatói továbbra is szabadon döntenek a szakmai kérdésekben, arról például, hogy mit és miként tanítsanak, mi legyen a kutatási területük, vagy épp milyen véleményt fogalmazzanak meg egy-egy szakmai vitában. A Miskolci Egyetem nemrég benyújtott intézményfejlesztési tervét is a szenátus alkotta meg, a rektor és a dékánok aktív részvételével. A kuratórium csupán az észrevételeit fogalmazta meg, az egyetemmel közösen kialakított stratégiához igazodva. A kételkedőknek érdemes lenne fellapozniuk Magyarország Alaptörvényét is, melynek X. cikke egyértelműen rendelkezik a tudomány szabadságáról. Ami pedig a gazdasági autonómia kérdését illeti, a kuratóriumnak éppen az a feladata, hogy nagyobb tőke bevonásával biztosítsa az egyetem sikerességét, szakmai kiválóságát. Ez inkább a fenntartói felelősséget növeli és teszi személyesebbé. Nem véletlenül ülnek a testületben olyan emberek, akik miskolci elköteleződéséhez semmiféle kétség nem férhet. Aki az egyetemek gazdasági önállósága miatt kritizálja a modellváltást, az valójában a modern felsőoktatás sikeres menedzselésének a logikáját érti félre.

H. Z.: Az én célom, hogy a Miskolci Egyetem visszakerüljön a térképre. Egy jó nevű, komoly hagyományokkal büszkélkedő intézmény a miénk, amely kicsit elkényelmesedett az elmúlt években. Volt idő, amikor nem kellett különösebben küzdenünk a diákokért. Ennek vége, ezt mindenki látja. Az autonómiát pedig semmi sem kockáztatja, idő előttinek és megalapozatlan felvetéseknek tartom az ezzel kapcsolatos nyilatkozatokat, de ha történne is kísérlet rá, az nem maradna válasz nélkül. Az egyetemek, főiskolák nem önmagukban léteznek. Diákok, oktatók közös campusa ez. Ha akarnék, se nyomhatnék le a szellemiségükkel ellentétes dolgokat a torkukon.

– Régi probléma, hogy a magyar egyetemek nem tudnak bekerülni a neves nemzetközi rangsorokba. Milyen ambíciói vannak ezen a téren a miskolci intézménynek?

H. Z.: Valós probléma, de tegyük helyre. A ranglisták ugyan fontos mutatók, de nem élhetünk a kizárólagos bűvöletükben. Egyrészt tisztáznunk kell, melyik releváns, melyik nem. Másrészt először itthon szükséges eredményeket elérnünk. Természetesen ezzel párhuzamosan bővítenünk kell a nemzetközi kapcsolatainkat. Majd 500 külföldi diákunk van most is. Nem a semmiből jöttek, van hírünk a világban. Persze ez még nem elég, dolgozunk rajta. Bővítjük az angol nyelvű képzéseket, csak így lehetünk vonzók és versenyképesek. S még valami: most is ott vagyunk két nagynevű rangsorban. Az egyik a QS, ahol a világ összes egyetemének a listáján a 801. és az 1000. pozíció között találni minket, a másik a THE (Times Higher Education), ahol az 1001+ kategóriában szerepelünk. Ahhoz képest, hogy mintegy 30 ezer intézmény van a világban, szerintem jól teljesítünk. De van hova fejlődni.

V. J.: Két tekintélyes kiválósági rangsorban is helyet kapott a Miskolci Egyetem, ami elismerése annak a rendkívüli munkának, amelyet az elmúlt években az egyetem vezetése tett a nemzetközi láthatóság érdekében. Azonban van még tennivaló, hiszen bejutni a legjobb oktatási intézmények közé csak az első szint. Bent is kell maradni, sőt tovább menetelni felfelé. Ehhez pedig az egyetemi kuratórium – most már Veres Pál polgármester úrral kiegészülve – mindent meg fog adni.

– Mekkora gondot jelent Miskolcon az agyelszívás? Milyen oktatói-előadói karuk van? S hogy viszonyulnak a diákok az alma materhez?

H. Z.: Ez minden ágazatban kurrens kérdés. Nekünk ráadásul kettős kockázattal kell szembenéznünk. Részben Budapest vonzására szükséges választ adnunk, ami közös kihívás és munka Miskolc vezetésével. Hiába az egyetem, ha nem nyitott a város. És hiába lesz szexi Miskolc, ha nem elég jó az egyetem. Sok-sok éve halljuk, milyen fontos az együttműködés. De sok minden nem történt, most azonban muszáj lesz változtatnunk. Veres Pál polgármester úr kuratóriumi tagsága nagyot lendíthet ezen. Ami a diákokat illeti, helyettük nem nyilatkozom, de a selmeci hagyománykör igazi közösségmegtartó erő. Vigyáznunk is kell rá. A szakesetekre készült korsók, a szalag, a gyűrű, a dalgyűjtemény – ezek olyan szimbólumok, amelyek minden itt végzett szívét melengetik. Kérdezzen bárkit, aki Miskolcon szerzett diplomát. Az egyetemen több mint 600 oktató-kutató dolgozik, s mintegy 80 százalékuknak van tudományos fokozata. Nem egy közülük elismert nemzetközi szakember. Igyekszünk a jövőben minél több külföldi professzort meghívni. Ezen túlmenően pedig külön programot dolgozunk ki az oktatói gárda utánpótlására. Rengeteg a kihívás, de ez is csak még jobb teljesítményre sarkall bennünket.

V. J.: A régió verseny- és ezáltal a munkaerő-megtartó képessége sokat fejlődött az elmúlt időszakban. Ennek is köszönhető, hogy a nálunk végzettek túlnyomó többsége – az országban egyedülálló módon – a térségben marad. Az egyetem egyik célja, hogy régióközpontként segítse a gazdasági fejlődést, egyúttal maga köré gyűjtse a meghatározó gazdasági szereplőket, olyan elhelyezkedési lehetőségeket biztosítva ezzel a friss diplomások számára, amelyekkel hasznosítani tudják az egyetemi éveik alatt elsajátított tudást és tapasztalatokat. A selmeci hagyománykör – a kitartás, a szorgalom és a segítőkészség – olyan értékrenddel ruház fel minden Miskolcon tanuló diákot, amely hozzájárul ahhoz, hogy a munka világában is sikeres legyen. Az oktatói gárda pedig elképesztően színvonalas. Már diákként is észrevettem az oktatók felkészültségét, tudását és nem utolsósorban az emberiességüket.

– Szintén minden egyetem esetében gondot okoz a finanszírozás: ezen a téren mit hoz majd a modellváltás, és milyen céges kapcsolatokat alakítottak ki?

V. J.: A finanszírozás terén is kitűnő lehetőségek előtt áll az egyetem, hiszen a merev államháztartási szemléletből való kiszakadás alkalmas az innováció megvalósítására, egyben gazdasági hatékonyságot is teremt. Az alapítvány az új működési formának köszönhetően az egyetem működtetése céljából be tud vonzani a piacról, illetve gyűjthet további vagyont és egyéb adományokat. Olyan kapcsolatokat tudunk ezáltal kialakítani lokális gazdasági szereplőkkel, amelyek támogatják az egyetemet a fejlesztésben. Több gazdasági szereplővel is kapcsolatban állunk, és nagy örömömre szolgál, hogy egyre több vállalat fűzi szorosabbra együttműködését az intézménnyel, legyen szó űrtechnológiáról vagy éppen anyagvizsgálatról. Ezek a partnerségek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a Miskolci Egyetem egyfajta innovációs ökoszisztéma centrumaként az északkelet-magyarországi térség szellemi kisugárzási központja legyen.

H. Z.: Ami a céges kapcsolatokat illeti, azt kell mondjam, folyamatosan bővül a kör. Szerencsére ezzel kifejezetten jól állunk, de mint mindent, ezt is tovább kell gondolni és fejleszteni. Például a duális képzésben is számítunk a vállalatokra, azok pedig igénybe vehetik az egyetem szolgáltatásait. Mire gondolok? Ha van egy cég, amely konkrét műszaki, irányítási vagy bármilyen gonddal küzd és megkeres minket, az itt dolgozó kutatóink, mérnökeink, oktatóink a rendelkezésükre állnak. Mindez üzleti alapon történik. Folyamatosan keressük a kapcsolatokat, e nélkül nem léphetünk előre. Szerencsére ezt minden kollégám érti. Az egyetem nemzetközi hírnevének a javítása mellett a végső cél, hogy igazi innovációs ökoszisztéma jöjjön itt létre: a fejlődésnek elsősorban ne a követői, sokkal inkább a katalizátorai legyünk. A régió vezető tudományos központja cím nemcsak rang, hanem felelősség is.

– Milyen fejlesztéseket terveznek -rövid, közép- és hosszabb távon?

H. Z.: Elkészült az intézmény középtávú fejlesztési terve, meghatároztuk az egyetem küldetését, vízióját. Ha tömören kellene megfogalmaznom, akkor a lényeg, hogy „green and smart” (zöld és okos) campust teremtsünk. A zöld már részben meg is valósult, nézzen csak körbe. Itt egy csodálatos 85 hektárnyi park. De ezen túl: megoldandó feladat például az egyetem tulajdonába került ingatlanok modernizálása, energiafelhasználásuk korszerűsítése, legyen szó kollégiumokról, a menzáról, a könyvtárról vagy az oktatási terekről. Rendkívül sokat várunk a Tudományos és Innovációs Parktól, amiről már döntött a kormányzat.

Ez olyan tudományos, innovációs ökoszisztéma lesz, ami egyszerre szolgálja az egyetem k+f potenciálját, egyben anyagtudományi, logisztikai és fenntartható erőforrásgazdálkodás területen is áll majd a cégek rendelkezésére. A járvány kikényszerítette digitalizáció fejlesztése is elengedhetetlen. Intézményi szinten pedig hatékonyabb működésre kell átállnunk és magasabb minőségben kell szolgáltatást nyújtanunk a diákoknak és az oktató-kutató gárdának. Ne felejtsük el: az egyik legnagyobb munkáltató is vagyunk! Minden adott, hogy a régió esélyteremtő intézménye legyünk. Célunk, hogy kitörési pontként tekintsenek ránk a fiatalok és a helyi vállalatok is, hiszen ha jól végezzük a munkánkat, akkor minden szektor megtalálja nálunk leendő munkavállalóit és vezetőit.

A cikk a Figyelő április 15-ei lapszámában jelent meg.