BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több mint 600 emberrel a fedélzetén hagyta el Kabult egy amerikai repülőgép

Az amerikai katonák úgy döntöttek, hogy nem próbálják meg az afgánokat leparancsolni a gépről, hanem útnak indulnak.

Kabul nemzetközi repülőteréről vasárnap egy teherszállító repülőgép összesen 640 afgánnal szállt fel, miközben a tálibok tartományról tartományra veszik át az uralmat Afganisztánban – írja a Fox News.

Az esetről elsőként a Defense One számolt be, amely fotót is közzétett a raktérben összezsúfolódott menekültekről.

 

A gépet nem tervezték ilyen nagy terhelésre, de több százan préselték be magukat a gépbe annak ellenére, hogy a gépet nem ekkora terhelésre tervezték  – mondta el egy tisztviselő.

Körülbelül 640 afgán civil szállt fel a repülőgépre, amikor a gép megérkezett Kabulba

 – tette hozzá. Ezután az amerikai legénység úgy döntött, hogy a gép mégis felszáll a több száz utassal. 

Korábban a VG is beszámolt már arról, hogy legalább öt ember életét vesztette a repülőtéren tapasztalható káoszban. Az iszlamista tálib lázadók a nemzetközi haderő kivonulását kihasználva offenzívát indítottak az ellenállást alig tanúsító kormányerők ellen, és végül vasárnap bevették Kabult is. Ezzel párhuzamosan az afgán elnök külföldre menekült, a kormány pedig összeomlott.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.