BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ezért lehet indokolt a harmadik oltás felvétele

Négy-hat hónappal az első két oltás beadása után csökkenhet az ellenanyagszint.

Azért is nőhet a koronavírus-fertőzöttek száma most Magyarországon, mert a korábban megkapott két oltás már nem nyújt elég védelmet

  mondta Kacskovics Imre immunológus, az ELTE Természettudományi Karának dékánja szombaton az M1 aktuális csatornán.

Az immunológus hangsúlyozta, 

ezért javasolják a szakemberek, hogy 4-6 hónap után mindenki adassa be a harmadik oltást.

Fotó: Shutterstock

A szakértő rendkívül jó döntésnek nevezte, hogy Magyarországon még a nyáron bevezették a harmadik oltás felvételének lehetőségét. Elmondta, hogy a harmadik oltásnál azt kell szem előtt tartani, hogy ha lehet, akkor vektorvakcinára (Szputnyik, AstraZeneca) ne egy újabb vektorvakcinát kérjenek az emberek, mert ezek bizonyos esetekben kiolthatják egymást.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy

a harmadik vakcinának köszönhetően jelentősen erősödhet az immunválasz a vírus ellen, de nemcsak az ellenanyag szintje, hanem a minősége is javulhat.

Tehát a harmadik védőoltás ha már eltelt 4-6 hónap , újra visszaállítja, sőt sok esetben magasabb szintre emeli az antitest-szintet és a védettséget

  fogalmazott az immunológus.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.