BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újra vörösbe borult Szlovákia

A szlovákiai elemzők szerint a mostani hullám több szempontból is különbözik a tavalyi őszi második hullámtól.

Szlovákiában naponta ezer és kétezer közötti koronavírus-fertőzöttet regisztrálnak. A szlovákiai elemzők szerint a mostani hullám több szempontból is különbözik a tavalyi őszi második hullámtól: egyrészt lassabban emelkedik a fertőzöttek száma és a kórházban ápoltak száma, másrészt a pozitív esetek többsége most nem az idősek közül, hanem az 5-15 éves korosztályból kerül ki — írja az Új Szó.

Fotó: VLADIMIR SIMICEK / AFP)

A járvány lassulása alapvetően pozitív fejleménynek tekinthető, azonban ez azt is jelenti, hogy a harmadik hullám később fog tetőzni az országban.

Ugyanolyan esetszámnál az idősek 3-6-szor kevesebben vannak

– nyilatkozták a szakértők. Ezzel szemben kétszer több gyerek fertőződött meg a koronavírussal, mint tavaly. Ennél fogva kisebb az esélye annak, hogy az egészségügyi ellátórendszerek leterhelődnek, mivel a fiatalok sokkal ritkábban szorulnak kórházi ellátásra. 

Hétfőtől a szlovák Covid-automata legfrissebb változata is hatályba lépett, miszerint az ország nagy része jelenleg vörös és bordó besorolású. Zöld besorolású terület már nincs a térképen. 

Hétfő reggelre 402 pozitív esetet regisztráltak Szlovákiában. Négy beteg elhunyt, így az áldozatok száma 12 735-re nőtt. Vasárnap 192-en kapták meg a koronavírus elleni vakcinát, a beoltottak száma 2 469 782.


 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.