BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A 40 év feletti britek is felvehetik már az emlékeztető oltást

Egyelőre azonban nem látják indokoltnak, hogy a 40 év alattiak számára is elérhetővé tegyék a harmadik dózist.

A brit hatóságok hétfőn jelentették be, hogy a koronavírus elleni emlékeztető vakcinát a 40 és 49 év közöttiek részére is kiterjesztik – írja a Reuters Connect.

A JCVI azután állt elő újabb javaslattal, miután a brit egészségvédelmi ügynökség által publikált tanulmány rávilágított arra, hogy az 

emlékeztető oltás 90 százalék feletti védettséget biztosít a tüneti megbetegedésekkel szemben az 50 év felettiek körében.

Eddig az 50 év felettiek, a krónikus betegséggel küzdők és a frontvonalban dolgozó egészségügyi dolgozók kaphatták meg az emlékeztető oltást.

Az emlékeztető oltások biztosítják, hogy a védettségünk 2022-ben is kitartson

nyilatkozta Wei Shen Lim, a JCVI elnöke.

Egy tanulmány azt is megállapította, hogy a harmadik oltás beadása után a korábban AstraZeneca-vakcinával oltottak esetében 93,1, míg a Pfizer oltóanyagát eredetileg megkapók esetében 94 százalékos volt a védelem a tünetekkel járó megbetegedésekkel szemben. 

Sorban állók az egyik londoni oltóközpontnál 2021. október 21-én     Fotó: Anadolu Agency via AFP

Nagy-Britannia elsősorban a Pfizer/BioNTech- és a Moderna-vakcinákat használja fel az emlékeztető oltások beadásához.

Mindennek ellenére a bizottság egyelőre nem látja indokoltnak, hogy a harmadik dózist a 40 év alattiak számára is elérhetővé tegye, 

arra hivatkozva, nincs elegendő bizonyíték arra, hogy csökkenne náluk a súlyos tünetekkel szembeni védettség mértéke az első két dózis beadásához képest.

A JCVI azt is elmondta, hogy minden 16 és 17 év közötti fiatal megkaphatja a koronavírus elleni vakcina második dózisát. A bizottság korábban – alapbetegség hiányában – csak egy dózist javasolt az e korcsoportba tartozók részére. Boris Johnson miniszterelnök is az emlékeztető oltások beadását javasolja a briteknek annak érdekében, hogy a kórházi ellátási rendszerek ne terhelődjenek le.

Kínai és indiai vakcinára is rábólintottak a britek

November 22-től az oltóanyaglista kiegészül a kínai gyártmányú Sinovac és Sinopharm vakcinákkal, valamint az indiai Covaxin oltóanyaggal.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.