BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megvan, ki lesz Biden kijevi embere, rajta is múlik, hogyan alakul a háború

Bridget Brinknek rendkívüli bizalmat szavazott az amerikai elnök azzal, hogy Szlovákiából a háborús Ukrajnába helyezi át.

Bridget Brinket, veterán amerikai diplomatát nevezte ki Joe Biden amerikai elnök Ukrajna új amerikai nagykövetévé – jelentette be a Fehér Ház hétfőn. A korábbi szlovákiai nagykövet ezzel kulcsfontosságú pozíciót foglalhat el, amelyre a jelenlegi háborús helyzetben sokszorosan nagyobb figyelem terelődik. Brink feladata lesz majd az Ukrajnába küldendő washingtoni segély- és fegyverszállítmányok leszervezése is. 

A 25 éve külszolgálatokon dolgozó Brink igazi veteránnak számít a diplomácia világában. Dolgozott Üzbegisztánban, Georgiában, 2019 óta pedig az Egyesült Államok szlovákiai nagykövete. Folyékonyan beszél oroszul, amely nagyban segíti majd munkáját a keleti országokban. 

Fotó: Getty images/Pacific Press

Washingtonnak nagy szüksége volt már egy megfelelő nagykövetre Kijevben, miután Donald Trump korábbi amerikai elnök váratlanul visszahívta Marie Yovanovichot 2019-ben. Biden hétfői bejelentése azután jött, hogy vasárnap éjjel Antony Blinken amerikai külügyminiszter és Lloyd Austin védelmi miniszter Kijevben tárgyalt Volodomir Zelenszkij ukrán elnökkel. A tárgyalás komoly visszhangot váltott ki Moszkvában. 

Moszkvai figyelmeztetés: baj lesz, ha az USA fegyvereket visz Ukrajnába

Oroszország elfogadhatatlannak tartja, hogy az Egyesült Államok önti a fegyvereket Ukrajnába.

Ebben a nem éppen kényelmesnek tűnő helyzetben kell tehát helytállnia Brinknek, aki egyelőre nem tudni, mikor állomásozhat majd Kijevben. Mint ismert: a háború elején az Egyesült Államok előbb Lvivbe, majd Lengyelországba költöztette nagykövetségét, de várhatóan a következő hetekben szép lassan visszatérnek az amerikai diplomaták Ukrajnába. 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.