BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ukrajna már Iránra és Szíriára is csapást mérne

Az Ukrajnában használt iráni drónok nagyon is európaiak, de főként Iránban, Szíriában és Oroszországban szerelik össze őket. Az iráni drónprogram igyekszik a fejlesztései során széles körben elérhető alkatrészekre építeni egy titkos dokumentum szerint.

Az ukrán városokra lecsapó iráni Sahíd 131 és 136 típusú kamikaze drónok alkatrészei között számos európai és más nyugati gyártmány található egy Kijev által készített titkos dokumentum szerint.

A 47 oldalas, a G7-országok kormányainak augusztusban elküldött tanulmány szerint az elmúlt három hónapban több mint 600 olyan támadás érte az ukrán városokat, amelyeket iráni drónokkal hajtottak végre. A jelentés szerint a Sahíd 131 drónban 52 olyan alkatrész található, amelyet nyugati cégek gyártottak, a 2 ezer kilométeres hatótávolságú Sahíd 136-ban pedig 57 nyugati gyártású eszköz található.

Press conference of representatives of the Security and Defense Forces of Ukraine in Kyiv
Fotó: Anadolu Agency via AFP

A dokumentum öt európai céget nevez meg, mint az alkatrészek gyártóit, de amerikai, japán és kanadai gyártók termékeit is használják az irániak a drónok gyártására, noha ezen országok szintén vezettek be szankciókat az oroszok ellen.

A jelentés szerint Irán már több lépést is tett a dróngyártás diverzifikálása érdekében, így Novorosszijszk kikötőjében már egy szíriai gyár is létesült, de az oroszországi gyártás egyre inkább a Tatárföldön található Alabugába került át, azonban az alkatrészeket még mindig Irán biztosítja. 

A jelentés szerint Teherán igyekszik távolságot tartani a fegyverszállításoktól, már csak azért is, mert nem győzi az orosz felhasználás ütemét.

Ukrajna ezért azt kéri nyugati szövetségeseitől, hogy biztosítsanak számára olyan rakétákat, amelyekkel csapást tud mérni az iráni, szíriai és oroszországi dróngyárakra. Ezeket a csapásokat az ukrán fegyveres erők hajtanák végre.

Érdemes megjegyezni, hogy a dokumentum nem állítja, hogy a nyugati cégek megszegték volna a szankciókat, ugyanis az iráni dróngyártás széles körben elérhető, és nem igazán kontrollált, kereskedelmi forgalomban kapható alkatrészeken alapul. Ezeket Teherán török, indiai, kazah, üzbég, vietnámi és Costa Rica-i közvetítéssel szerzi be.

A The Guardiannak nyilatkozva Bart Groothuis, az Európai Parlament védelmi és biztonsági albizottságának tagja arról beszélt, hogy az uniós országok titkosszolgálatai között nincs kellő együttműködés, sőt sok európai titkosszolgálat nem is igazán foglalkozik a szankciók betartásával.

A dokumentum szerint tavaly november 17. és december 7. között azért szünetelhettek a dróntámadások, mert a meleg időjárásra tervezett drónokat átalakították, hogy az ukrán télen is használhatók legyenek. A Sahídok egyébként a Kaszpi-tengeren keresztül érnek Oroszországba, az iráni Amirabád kikötőjéből Mahacskalába szállítják őket. A legutóbbi hónapokban pedig már az alkatrészek márkajelzését is eltüntetik, feltehetően lézer segítségével, és újabban az eszközök Geranium 1 és Geranium 2 néven futnak, vélhetően azért, hogy kevésbé lehessen azokat a perzsa országhoz kötni. 

Július elején már egy újabb változat is feltűnt, amelyet már feltehetően Oroszországban szereltek össze.

Az érintett európai cégek között található a német TI Automotive üzemanyagpumpája, amely Lengyelországban készült. A cég anyavállalata egyébként a brit multi TI Fluid Systems. A svájci STMicroelectronicstől egy beépített flash memóriával készült mikrokontrollert használnak a Sahídok gyártásához, de a drónok alkatrészei között a német Infineon Technologies leányvállalatának, az International Rectifiernek a terméke is megtalálható. 

A holland NXP Semiconductor és a svájci U-blox eszközei szintén megtalálhatók a drónokban. A legtöbb cég elítélte termékei ilyen irányú felhasználását, és arról beszélt, hogy nem szeg szankciókat, sőt igyekszik elkerülni termékei nem rendeltetésszerű felhasználását. Az U-blox újabban megszüntette exportját nem csak Oroszországba, de az országgal egy szabadkereskedelmi övezetet alkotó Eurázsiai Gazdasági Unióba is.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.