BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Katonai tisztségviselők sikkaszthatták el az ukrán hadsereg élelmiszerkészleteit

Katonai tisztségviselők ellophatták az ukrán hadsereg élelmiszerkészleteinek harmadát, hogy aztán a saját zsebükre értékesítsék. Többek ellen vádat emeltek Ukrajnában, akár tizenöt év szabadságvesztést is kaphatnak.

Vádat emeltek Kijev megye több katonai tisztségviselője ellen, mivel a gyanú szerint titokban saját zsebükre értékesítették az ukrán hadsereg élelmiszerkészleteit – olvasható az Állami Nyomozóiroda november 27-i jelentésében.

Fotó: AFP

A jelentés szerint a tisztségviselők magánvállalkozókkal játszottak össze, és 

a hadsereg élelmiszerkészleteinek legalább 30 százalékát ellophatták

írta meg a The Kyiv Independent.

Az ellátmányt ezután boltoknak, éttermeknek és egyéb kereskedőknek adták el.

Egy tisztviselő több millió hrivnya értékben állított ki üres számlákat magáncégek számára, azonban ezek az ügyletek a valóságban sosem történtek meg.

Az Állami Nyomozóiroda és az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) szerint a szervezett korrupciós láncon keresztül a tisztviselők legalább 5 millió hrivnyát sikkaszthattak el. Velük szemben, illetve egy a bűncselekményben vélhetően részt vevő üzletember ellen hivatali visszaélés, csalás és sikkasztás miatt indítottak eljárást. 

Ha a bíróság bűnösnek találja őket, akár 15 év szabadságvesztésre is ítélhetik őket.

Az ukrán vezetés foggal-körömmel próbál küzdeni az országot behálózó korrupció ellen, mivel enélkül Ukrajnának esélye sem lehet csatlakozni az Európai Unióhoz. Az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij az elmúlt hónapokban többször hangoztatta, hogy az elkövetőkre különös szigorral sújtanak le.

Legutóbb egy héttel ezelőtt írtunk róla, hogy magas rangú ukrán tisztviselőket menesztettek korrupciós vádak miatt. Jurij Scsihol, az ukrán kibervédelem vezetője és a helyettese ellen az ukrán ügyészség 600 millió forintnak megfelelő hrivnya elsikkasztása miatt nyomoz. A hatóságok szerint túlárazva szereztek be szoftvereket két olyan vállalkozástól, amelyek a saját fennhatóságuk alatt voltak, miközben mindenki mást kizártak a beszerzésből.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.