BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Folyamatosan erősödik Le Penék pártja a választás előtt

Egy felmérés szerint elérhetik az abszolút többséget a törvényhozásban. A francia választás vasárnap kezdődik.

Két százalékponttal tovább növelte az előnyét a Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés (Rassemblement National – RN), a Les Echos című napilap pénteki számában publikált közvélemény-kutatási eredmény szerint a szavazatok 37 százalékára számíthat a francia választás vasárnapi első fordulójában.

francia választások
Abszolút többségre számíthat Marin Le Pen pártja – vasárnap kezdődik a francia választás / Fotó: Hans Lucas via AFP

Az OpinionWay 

  • az újonnan alakult baloldali szövetséget, az Új Népi Frontot 28, 
  • Emmanuel Macron elnök centrista blokkját 20 százalékon méri. 

A törvényhozási helyek elosztására vonatkozó előrejelzést azonban nem közölt, mert az többségi szavazási rendszer miatt még jelentősen változhat a július 7-én rendezendő második fordulóban – emlékeztetett tudósításában a Reuters.

Az Elabe közvélemény-kutatónak a BFM TV számára készített felmérése szerint azonban 

az RN potenciálisan szerezhet 289 helyet, vagyis abszolút többséget,

amely a párt elnöke és Franciaország valószínű következő miniszterelnöke, Jordan Bardella szerint szükséges ahhoz, hogy kormányozni tudjon.

Az Elabe előrejelzése szerint a radikális jobboldali párt 260-295 parlamenti képviselőt küldhet az 577 tagú törvényhozásba.

Bardella kiállt Ukrajna mellett

Nemcsak az amerikai elnökjelöltek, hanem a vezető francia pártok képviselői is tartottak tévévitát csütörtök este, amelyen Bardella mellett Gabriel Attal kormányfő és az Új Népi Front képviseletében Olivier Faure, a szocialisták vezetője vett részt. A heves vitában a miniszterelnök azzal vádolta az RN elnökét, hogy tolerálja a rasszizmust a pártjában. Bardella elutasította a vádat.

A három nagy francia tömörülés vezetője is tartott tévévitát a választás első fordulója előtt / Fotó: Dimitar Dilkoff / POOL / AFP

Ukrajnát illetően viszont ismét meghúzta a vörös vonalat. „Nem fogom hagyni, hogy az orosz imperializmus elnyeljen egy olyan szövetséges országot, mint Ukrajna” – jelentette ki. Megígérte, hogy támogatja Kijevet, ugyanakkor kerülni fogja az eszkalációt is Oroszországgal.

Reagált arra is, hogy Macron még mindig nem hajlandó kizárni francia katonák Ukrajnába küldését

Ha én leszek holnap a miniszterelnök, akkor nem küldünk francia katonákat Ukrajnába

– közölte a 28 éves politikus, hozzátéve, hogy „sok más európai ország is van, amelyik nem akarja ukrán területre küldeni a katonáit”, tudósított a vitáról az AFP.

Azt is megerősítette, hogy ellenzi nagy hatótávolságú rakéták átadását Kijevnek, amelyekkel elérhetnek orosz területeket, és „háborús helyzetbe sodorják Franciaországot és a franciákat”. „Számomra Franciaország és a franciák érdeke az elsődleges” – mondta Bardella.

Ki lesz a főparancsnok?

Le Pen éles vitát váltott ki Franciaországban azzal, hogy megkérdőjelezte, maradhat-e Macron a hadsereg főparancsnoka, ha az RN nyeri a választást. Szerinte ebben az esetben a kormányfőnek kell meghoznia legalább a döntések egy részét ezen a területen is.

FRANCE-POLITICS-MEETING-EMMANUEL-MACRON-ELYSEE-PALACE-VIKTOR ORBAN
Emmanuel Macron elnök nem zárja ki francia katonák küldését Ukrajnába, Jordan Bardella igen / Fotó: Hans Lucas via AFP

A fegyveres erők főparancsnokaként szolgálni „az elnök számára tiszteletbeli cím, hiszen valójában a miniszterelnök az, aki a pénzt adja” – nyilatkozta csütörtökön a Le Télégramme című napilapnak.

Az alkotmány nem sokat segít a döntésben, kimondja ugyanis, hogy „a köztársasági elnök a fegyveres erők vezetője”, és „elnököl a nemzetvédelmi tanácsban és a magasabb szintű bizottságokban is”, míg „a miniszterelnök felelős a nemzetvédelemért” – emlékeztetett a France 24.

A francia választások jövőbeni vitákat is előrevetítenek

Attal a csütörtöki tévévitában is szóba hozta a kérdést. Szerinte Le Pen egyértelműen jelezte: ha az RN megnyeri a választásokat, „egyfajta vita lesz a miniszterelnök és az elnök között arról, hogy ki a hadsereg főparancsnoka”. 

Ez nagyon komoly üzenet Franciaország biztonsága szempontjából

– fogalmazott.

„Ha vörös vonalakat kezdünk kijelölni, azzal nem segítünk az ukránoknak” – tette hozzá.
 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.